Érzelmek és túlevés

“Olyan ideges voltam, hogy azonnal ennem kellett valamit! Olyan szomorú voltam, hogy szükségem volt egy kis csokira, tudod, a vigaszevés miatt…. Bár nagyon szégyelltem magam, gyötört a bűntudat, de nem tudtam abbahagyni az evést….”

A fenti három mondat három különböző ügyfelemtől származik, ami közös bennük, hogy érzelemkezelési nehézségüket evéssel próbálták megoldani.

Tudod mi az érdekes? Az evés valóban bír érzelemszabályozó funkcióval, egészen pontosan képes csökkenteni az adott érzelem intenzitását. Mondjuk a dohányzás, az alkohol és a gyógyszerek is, mégsem ajánlgatjuk senkinek. Mert nem jó megoldások, ahogy az evés, a túlevés sem az.

De addig, amíg nem tudod mi a problémád, változtatni sem tudsz rajta. Az elején még csak azt veszed észre, hogy nem úgy, nem azt és nem annyit eszel, amennyit szeretnél. Mindenki tudja, hogyan kell fogyókúrázni. Vagy ha mégsem, ott a mindent tudó internet és már dőlnek is a csodadiéták és különféle varázsszerek, meg persze a motivációs idézetek, hogy csak akarni kell, meg minden fejben dől el. Oké, tehát a probléma nyilván fejben lesz, mert akarod azt a fogyást, csak valahogy hosszú távon képtelen vagy kordában tartani az evési szokásaidat.

A következő lépés meghatározni, hogy milyen helyzetekben eszed túl magad. Ez nagyon fontos, kihagyhatatlan lépés, ha valódi és hosszú távú változást szeretnél. Vizsgáld meg, hogy a túlevésed..

  • jellemzően milyen napszakban, milyen időszakban történik?
  • Egész nap jellemző rád, vagy csak bizonyos időpontokban?
  • Fontos, hogy mit eszel, vagy csak a mennyiség a lényeg?
  • Milyen fizikai állapotban vagy ilyenkor?
  • Van energiád, vagy fáradt/kimerült vagy?
  • Milyen érzelmi állapotban vagy a túlevést megelőzően, közben és azután?
  • Hogyan változnak az érzelmeid?

Érdemes több túlevéses helyzetben, többször alaposan végigrágnod magad ezeken a kérdéseken. Ha már tudod, nagyjából milyen problémával állsz szemben, könnyebb lesz a stratégiát is felállítanod, ami a megküzdéshez szükséges.

Amennyiben az érzelmek megjelennek a túlevéses helyzetek környékén, akkor azt is jó, ha megvizsgálod, milyen érzelmek ezek és hogyan befolyásolják az étvágyadat. Vannak olyan érzések, amik hatására a legtöbben képtelenek enni, tipikusan ilyen a veszteségélmény, a gyász, de a túl magas stressz is ide tartozik.
Más érzések könnyen válthatnak ki túlevést az arra hajlamos embereknél. Ilyen lehet a szégyen, a bűntudat, a szorongás, a folyamatos stressz, az unalom, a félelem, de akár a boldogság is. Gondolod végig, te hogy vagy ezekkel az érzelmekkel? Szoktad érezni őket? Tudsz kapcsolódni hozzájuk? Mi történik veled/benned, mikor megjelennek ezek az érzelmek? Azonnal el kell mulasztanod őket? Mert arra kiváló átmeneti stratégia az evés….

…. csak az a gond vele, hogy ahogy a többi tüneti csillapító szer, az evés sem hoz valódi megoldást, sőt hosszú távon csak még több problémát szül. Érdemes lenne más megoldást találni. Megtanulni kezelni az érzelmileg nehéz helyzeteket, megbarátkozni az érzelmeinkkel, vagy akár valóban hatásos érzelemcsillapító technikákat elsajátítani és akkor nem lenne többé szükség a túlevésre.

Mert a fogyás nem fejben, sokkal inkább lélekben dől el.

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?