Bizonytalan ideig elhalasztva

Most kellene megjelennie a legújabb programom részletes leírásának, a napokban kezdődne a nyereményjáték és jövő hét elején nyitnám a jelentkezéseket.

Először arra gondoltam kiírok egy rövid közleményt:

„A legújabb JóLeszek program személyesek okok miatt bizonytalan ideig……”

idáig jutottam, de azt érzetem ez annyira nem én vagyok, mi nem közleményekben beszélgetünk, ennél többet érdemeltek.

Aztán írtam egy ilyet:

„Nem tudok hazudni. Nem tudok mosolyogni és eljátszani, hogy minden rendben van. Nem tudlak olyanra kérni, hogy tedd meg, amire én sem lennék képes.
Nem tudom a nevem, arcom olyanhoz adni, amiben nem hiszek.
Nagyon kevés dologban hiszek. Amiben biztosan hiszek az a szeretet, a gondoskodás, az önazonosság.
Amiben biztosan nem hiszek az az elvárások, a megfelelési kényszer, a kell/muszáj.

Hónapok óta készítem a legújabb JóLeszek programot. Tesztelem, figyelem, kiegészítem, elveszek belőle, hozzáteszek, örvendezek neki, utálom, félek tőle, bízok benne…. Teljes hullámvasút.
Minden programomat a lehető legnagyobb alapossággal készítem számotokra. Legjobb tudásom esszenciája, lelkem szűrőjén átengedve, rengeteg odafigyeléssel és tudatos jelenléttel. Akkor indítom, amikor azt érzem, most tudok adni és szükség is van rá. 

Azt most is érzem, hogy szükség lenne rá. Egy kulcsra az öngondoskodáshoz, az egyszerű jól levéshez.
De az történt, hogy befeszültem. Hatalmas ellenállás jelent meg bennem és egyre nehezebb lett. Nem érzem, hogy azt a színvonalat tudnám nyújtani, amit érdemeltek. Nem áll össze a program, hiába nézek/nézünk rá más és más nézőpontokból. Viszont egyre feszültebb vagyok, magammal is egyre rosszabbul bánok. 

Felelősséggel tartozom. Első sorban Önmagamért, aztán a családomért, majd az egyéni ügyfeleimért és minden más tőlem segítséget kérőért. Ez a felelősség más és más szintű, de azért, amit mondok, tanácsolok, tanítok, az általam leírt, kimondott szavakért igenis felelősséggel tartozom. És most azt érzem, nem tudnék olyan jó csoportot csinálni, amit megérdemelnétek. 

Baromira fájt ezzel szembenéznem, napok óta gyötrődöm… a közvetlen környezetemnek lassan az idegeire megyek.
Megígértem és elhalasztom.
Megtehetem?
Valójában igen.
Ez a legjobb döntés?
Mostani tudásom szerint igen. 

Nem tudok olyan mögé beállni, amiben nem hiszek maximálisan, akkor sem, ha én hozom létre. Értéket szeretnék átadni, nem egy lenni a sok megmondó ember közül. 

Türelmeteket kérem. Köszönöm.”

Igazából ez sem tetszik. Nincs benne, amin átmegyek, a vágy és az ellenállás feszítő kettőssége. Ezt fel kell oldanom, mielőtt közös nagy munkába kezdünk. Először ezen fogok dolgozni. Önmagamon.

Az egyéni munkákat természetesen továbbra is folytatom. A tervezett kis csoportokkal még nem tudom mi lesz. A nagy csoportot viszont egyenlőre biztosan elhalasztom. Sajnálom és köszönöm, ha megértitek.