A segítségnyújtás 2 alapszabálya

„Én csak segíteni akartam!”

Igen, valóban segítségnyújtásnak indul, de ha az alapszabályok nincsenek tisztázva, könnyen félrecsúszhat valami, és sértődés, harag, bosszankodás vagy akár játszma is lehet belőle.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Tartja a mondás, és valóban, a kéretlen segítség több bosszúságot okoz, mint amennyi haszon származik belőle.

De, hogy miért írok én minderről egy túlevés és érzelmi evés témájú blogon?

Mert a nem megfelelő segítségnyújtás és segítségelvárás komoly határtartási problémát jelez, amely szinte minden ügyfelem sajátja.

1. Csak abban segíts, amiben kértem, és csak úgy, ahogy kértem.

Vagyis, ha valaki kéretlenül „segít” rendszeresen az életemben, azaz beleszól abba, hogy mit, hogyan csináljak, irányítani akar, „kiskorúsít”, azzal azt az üzenetet közvetíti felém, hogy alkalmatlan vagyok az életem egyes területeinek az irányítására.
Más szóval segítségre szoruló gyerek vagyok. És hatalmas szerencsém van, hogy ő, a sokat tudó, bölcs, terhelhető megmentő itt van, és megoldja az életemet helyettem, ha akarom, ha nem. Nyilván úgy, ahogy szerinte jó. És én nem lehetek elég hálás.

Ez a kéretlen segítő lehet szülő, vagy más családtag, esetleg közeli barát, munkatárs, főnök, olyan, aki valamiért feljogosítva érzi magát arra, hogy természetesen a lehető legjobb szándékkal, de beleszóljon mások életébe.

Az én ügyfeleim eleinte nem jól reagálnak erre a típusú segítségre. Nem mernek kiállni magukért, nem védik a határaikat, egyszerűen elfogadják, hogy valamiért ennek így kell lennie.
Persze lázadnak, belül mindenképp, de sokszor másoknak is panaszkodnak a segítőre, akivel ritkán konfrontálódnak. Ha mégis vitára kerül a sor, akkor viszont a sok felgyülemlett feszültségtől kő kövön nem marad. Aztán szépen csendben minden visszaáll a régibe.

A lázadást, a szabadságot azonban meg kell élni, ha az életben nem lehet, akkor az ételben próbálják. Kényeztető finomságok, folyamatos nassolások, esti túlevések, ész nélküli falásrohamok, ki hogy vezeti le a feszültséget.
Ezután következnek menetrend szerűen a nagy elhatározások és fogyókúrák,  amikben elbuknak, majd az önbizalomhiány és önostorozás következik.
A végén elhiszik, hogy ha az evésüket nem képesek rendben tartani, akkor hogy tudnák az életüket, és a segítőnek talán tényleg igaza van…. Pedig nincs, csak nem jó az irány.

Ugyanis nem az ételben és az étkezésben van a megoldás.
Hanem egy döntésben.
Felnőtt vagyok, képes élni az életem, tartsd tiszteletben a határaimat. Felnőtt vagyok és nem gyerek. Nem kell irányítani. Képes vagyok felelősséget vállalni a tetteimért és azok következményéért is. És ha segítségre lesz szükségem, szólni fogok, de kérlek csak abban segíts, amit kimondok.

Ha ez a döntés megszületett, előbb utóbb tett lesz belőle. Kisebb nagyobb harcok árán az új határok kijelölődnek és már nem lesz szükség az evésben a lázadásra. Végre lesz lehetőség rendbe tenni az elcsúszott evési szokásokat.

2. Csak akkor segíts, ha neked is belefér.

A határtartás másik komoly gondja, amikor kihasználnak. Ha tudják rólad, hogy nem tudsz és valamiért nem is akarsz nemet mondani nekik. Ilyenkor nem lekiskorúsítanak, hanem szülői szerepbe kényszerítenek, ott is, úgy is, ahogy egyáltalán nem lenne helye.

„Legyél a gondoskodó szülőm” szól az üzenet a tudatalattinak, és akinek gondja van a saját érdekeinek védelmével, az lépni fog.
Segít, erején felül, akkor is, ha más programja lett volna, ha fáradt, ha túlterhelt. Segít, mert attól fél, hogy ha nemet mond nem lesz értékes, eldobják majd, nem szeretik. Saját értékét a hasznosságával méri.

Csakhogy a lelkünk érzi a csalódásokat, amikor a köszönöm nem érkezik, amikor a másik elvárja hogy megtegyünk valamit, amihez semmi kedvünk. Ilyenkor az önszeretet formája a kényeztetés lehet, ha másba nem, akkor a finom falatokban. „Jókat enni, finomat és sokat, legalább ennyi örömöm legyen” – mondják ilyenkor.

A fogyókúra ebben az esetben nettó önkínzás. Ha mindenki kihasznál és az egyetlen út, ahol biztonságosan szerethetem magam, az evés, akkor minden korlátozás tuti kudarc. Rossz érzést okoz, pont ezért nem is tart sokáig.

A megoldás itt sem az evés kontrollálásában van, hanem a határok meghúzásában.

Segítek persze, de csak ha ráérek, és nem vagyok fáradt és kedvem is van hozzá. Minden más esetben felnőtt vagy, oldd meg.

Elsőre roppant ijesztőnek tűnik, de szuperül működik ez a megoldás. Aki ugyanis csak azért szeretett, mert megtettél neki dolgokat, nos ő el fog tűnni. De nagyon sokan maradnak, sőt örülni fognak a változásnak, mert egy új típusú kapcsolat kezdődhet. Két felnőtt ember kapcsolódás, ami rengeteg örömet és jó élményt rejt.

Tehát, ha felnőtt és jó minőségű kapcsolatra vágysz a szeretteiddel, akkor tartsd észben, hogy:

1. Csak akkor segíts nekik, ha megkérnek rá. Tiszteld a határaikat. És csak abban, amire kérnek. Egészen biztosan nem vagy gondolatolvasó, és attól, hogy szerinted az úgy lesz jó, még nem biztos, hogy ők is így szeretnék.
   Mindez feltételezi azt is, hogy ha segítségre van szükséged képes vagy megfogalmazni, hogy kitől, hogyan és mit szeretnél, és képes vagy elfogadni, és tovább szeretni akkor is, ha nemet mond.
2. Csak abban segíts, ami neked is belefér. Azaz, attól, hogy szépen és pontosan megfogalmazzák az elvárást, még nem kell teljesítened, ha nem akarod. A homályos utalásokat, célozgatásokat pedig érdemes egyszerűen figyelmen kívül hagynod. Gondolatot olvasni nem kötelességed, nem is tudsz. Annál pedig jobb vagy, hogy játszmákba belemenj.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

Ismerd meg a JóLeszek Programok teljes kínálatát!