Kati vagyok, túlevő – soha többé kis Kati

Egész gyermekkoromban nagy akartam lenni. Megkaptam. Nagy vagyok, hatalmas, robusztus.  És ahányszor megpróbálok változtatni ezen, elbukok. De kicsi se akarok lenni, utáltam kicsi lenni. 

Az egész a játszótéren jutott eszembe. Ahogy békésen legeltettem a gyerekeimet, egyszer csak hallom, hogy:

“Kis Katiiiiiiiii, gyere játszani, te vagy a fogó, úgyse kapsz el……. Másszunk fel a mászóka tetejére, oda úgyse tud feljönni utánunk. “

Mint megfontolt, szerető édesanya és érett értelmiségi felnőtt igen erősen kellett lefognom és csitítanom a bennem tomboló gyereket, aki azonnal oda akart menni és igazságot tenni. Legszívesebben leordítottam volna az a két hülye csajszit, hogy ne szívassák már azt  a cuki pici lánykát, hát persze, hogy nem éri utol őket, és nem tud felmászni, vagy 3 évvel fiatalabb náluk.
És hogy fogják már fel, hogy mennyi fájdalmat okoznak neki.
Őszintén, szívem szerint megrángattam volna őket, vagy felpofozom, széttépem!

Olyan heves agresszív indulatok törtek fel bennem, hogy rendesen meglepődtem. Még sírni is elfelejtettem, csak álltam bambán, befelé figyeltem, hogy most akkor mi van. Közben olyan erősen szorítottam az öklöm, hogy fehérlettek az ujjaim.

Lefagytam, egy idő után se kívül, se belül nem mozdult semmi. Csak egy mozi indult el…
….Ahogy 4 évesen futok a tesóim, meg az idióta barátai után… Hogy a családba folyton csigának, meg töpszlinek szólítanak….  Hogy kiröhögnek, mert nem tudok felmászni a cseresznyefára és csak a kukacosokat dobálják le nekem…..  Hogy kicsi vagyok, és ezt naponta milliószor az orrom alá  dörgölik és én egyre mérgesebb és kétségbeesettebb vagyok miatta….. Hogy minden este imádkozom a JóIstenhez, hogy nagy legyek, tényleg nagy, nagyobb mint a tesóim, hogy ne bánthassanak többé.

Tippem sincs meddig voltam ebben az állapotban. Arra eszméltem, hogy a gyerek rángatja a szoknyám, hogy megígértem, hogy elmegyünk fagyizni. Azt hittem, eszek majd vagy 10 gombóccal, de nem így lett. Kértem egy cseresznyéset (kukac nélkül – és igazából meggy volt, mert cseresznyefagyit nem árulnak) elnyaltam és bambultam tovább kifelé a fejemből.

Szóval, nagy akartam lenni.
Mindennél jobban vágytam arra, hogy én is nagy legyek. Imádkoztam szorgalmasan érte. Megkaptam. Most nagy vagyok és nem tudok mit kezdni vele. Főleg, mert továbbra is bántanak. Az áldozat szerepből nem tudtam kilépni.

Andival többször beszélgettünk arról, hogy mi lenne a rossz abban, ha lefogynék.
Utáltam ezeket az időpocsékolásokat. Semmi nem lenne rossz benne. Végre karcsú lennék, nőies, kislányos, csodálatos lenne. Elképzelésem sem volt, hogy van-e épeszű ember, aki ne akarná ezt.
Lehet, nem vagyok épeszű, de úgy tűnik én mégse akarom. Vagyis a bennem lévő gyerek nem.

Kinek van meg a “találkozás a belső gyermekkel imagináció” Andival?
Kíváncsi lennék rajtam kívül ki bőgte még végig. Anyámra fogtam, és arra, hogy elhanyagolt, ezért szenved a belső gyerekem. De úgy tűnik, ennél sokkal többről van szó.

Azért félek lefogyni, mert akkor újra kicsi leszek és sebezhető.
És újra bánthatnak. Érzem, ahogy tombol bennem a félelem, legszívesebben mindent megennék, hogy megnyugtassam magam. Most nagyon kell minden, amit Anditól tanultam. Legszívesebben felhívnám, de megpróbálom egyedül. Hiszen már nem vagyok kicsi, már nem kell folyton segítséget kérnem.

Ez az, ez jó gondolatmenet lesz. Ügyes vagyok. (Megdicsértem magam!)
No lássuk: Már nem vagyok kicsi, már nincs szükségem segítségre. De nem azért, mert méretben nem vagyok kicsi. Hanem mert felnőtt vagyok, biztonságban vagyok, a családom szeret, a tesóim se piszkálnak már nagyon rég óta. Tudom, hogy szándékosan nem okoznának fájdalmat nekem a szeretteim.

Ha vékony lennék, akkor is biztonságban lennék. Nem azért nem vagyok Kis Kati, mert hatalmasra híztam, hanem azért, mert felnőtt vagyok. Nem vagyok Kis Kati, utáltam az lenni és soha többé nem kell annak lennem.

Soha többé  nem kell Kis Katinak lennem.

Nem kell kiszolgáltatottnak, elesettnek, kisebbrendűnek lennem. Felnőtt vagyok, aki már többször is képes volt kiállni magáért. Aki lassan felismeri szükségleteit, igényeit és megtanulja képviselni az érdekeit. Még bőven nem tökéletes, de haladok.

Jelenleg az érdekem az, hogy ne legyek még nagyobb. Sőt, az az érdekem, hogy egészséges és csinos legyek. És ezt képviselhetem, akár a bennem tomboló gyermekkel szemben is. Nem akaratból, az a saját gyerekeimmel szemben sem jön be. Még nem tudom, hogy fogom megoldani, de tudom, hogy képes leszek rá. (És remélem, hogy Andinak is lesz valami jó ötlete.)

Andi:
Kati legtöbb fogyókúrájánál megfigyelhető volt, a fogyási padló jelenség. Az, amikor minden akarata és küzdelme ellenére megáll a fogyása és innentől minden grammért küzdeni kell, miközben egyre pocsékabbul érzi magát.
Ilyenkor sok esetben egy belső tiltás, egy belső fék áll a háttérben. A tudattalan veszélyesnek bélyegzi a fogyást és mindent megtesz azért, hogy a további súlyvesztést megakadályozza.

Kati talált egy belső féket. Most ezen dolgozunk tovább.
(A dicséretért külön piros pont 🙂  )

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Kati vagyok, túlevő és nem fontosember

Kati vagyok, túlevő – a nő nem létezik

Kati vagyok, túlevő – soha többé “kis Kati”

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?