Mennyiségtől a boldogságig

Andi azt mondja, hogy egy sütinél nem finomabb, csak több, a két süti. De mi van, ha engem nem az íze, hanem a mennyisége érdekel?

Legyen sok, nagyon sok. Nyomjon el bennem mindent. Nem akarok ilyenkor mást érezni, csak azt, hogy tele vagyok.

Pocsékul vagyok, nincs mit szépíteni. És az a borzasztó, hogy ez nem csak most igaz rám, hanem ez az általános lelkiállapotom. Alig van olyan élményem, emlékem, hogy boldog vagyok, szinte csak arra emlékszel, hogy ilyen búval bélelt letargikus állapotban létezem. Kajakóma után, mert kajakóma előtt idegbeteg, pánikoló, vagy aggódó vagyok.

Tudjátok, arra jöttem rá, hogy ez nem jó. Mármint, mindig tudtam, hogy ez nem igazán kellemes, de pár napja volt egy olyan élményem, ami úgy fejbe kólintott, hogy azóta is pattognak a buksimban a gondolatok.

Azt történt, hogy elolvastam egy cikket a wmn.hu-n. D-Tóth Kriszta írt arról, hogy mit tanított neki az anyukája. Olvassátok el, csodálatos cikk, fontos mondanivalóval.
Rögtön az elején szembesültem újra vele, hogy milyen pocsék gyerekként megélni, hogy az anyukád elégedetlen a külsejével.
De őszintén, ezzel szerintem mind tisztában vagyunk. Volt azonban egy másik mondat:

Olyankor, azokban a kegyelmi hónapokban mindenki boldogabb volt egy picit, mert ő maga is az volt: boldog.

“Ha anya boldog, a család is az” ez a szinte unalmas mondat, most új értelmet nyert. Azóta ezen gondolkodom. A boldogságon. Figyelem a saját hangulatom, a gyermekeimét és keresem az összefüggéseket.
És találok. Pillanatokra vagyok képes boldog lenni, de ha a családom velem van olyankor, akkor a gyerekeken is látom, hogy kerek nekik a világ.

Figyelem az arcom, a mimikám, a hangulatom. Nem is tudtam, hogy képes vagyok penge vékonyra húzni  a szám. Vagy, hogy szinte egész nap elégedetlenkedem valamiért.

Olyan lettem, mint az anyám.

Ez nagyon durva. Anyámmá váltam. Ami jó, mert anyu jó fej, és okos, és segítőkész és szeretem. De anyu nem nevet. És én se nevetek.

Tudjátok, csináltuk ezt a hangulatmegfigyelős feladatot. Akkor csak a szélsőséges hangulatokra figyeltem, az is elég megdöbbentő volt. De most, hogy újra monitorozom az érzéseimet, az alaphangulatomra is figyelek. Lehangolt. Szomorkás. Aggódó. Frusztrált. Kétségbeesett. Ez vagyok én.

Vagyis nem, ezt megbeszéltük Andival. Ez nem én vagyok, csak vannak ilyen érzéseim is, amiket most tudatosítottam. Így mondjuk nem csodálkozom azon, hogy folyton falni akarok. Hatalmas mennyiségeket akarok enni, hogy ne érezzem az alapállapotomat.

Nem akarom, hogy ez legyen az alapállapotom. Életigenlő, vidám és kiegyensúlyozott ember szeretnék lenni. Hiszem, hogy képes vagyok rá.

Még nem voltam Andi ügyfele, mikor egy előadása után arról beszélgettünk, hogy a nem megfelelő minőségű étel is ronthat az ember hangulatán. Ez a nyomott hangulat pedig felébresztheti benne a falásvágyat. Szerintem velem is van ilyen. Vissza akarom ezt csinálni.

Azt szeretném, hogy az én gyermekeim ne kegyelmi pillanatként éljék meg anyukájuk boldogságát, hanem ez legyen számukra a normális. Szeretném, ha számukra természetes lenne, megengedni önmaguknak a boldogságot, és ehhez az én jó példám is fontos lehet.

Csak az a bibi, hogy nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Pénteken megyek Andihoz, szerintem tudom, miről fogunk beszélgetni.

Andi:

Azt hiszem, én is tudom, miről fogunk beszélgetni, és nagyon érdekes lesz. 
A hangulat, vagy más szóval, lelkiállapot és az érzelmi éhség erősen összefüggő dolgok.
Érdemes megfigyelni, hogy milyen érzéseinkhez milyen éhségérzetek társulnak. Másként és másra vagyunk éhesek, ha unatkozunk, vagy ha épp szorongunk. 

A szorongás, a folyamatos aggódás általában egy erős, inkább mennyiségre, mint minőségre kihegyezett éhséget eredményez. Ilyenkor (is) evéskontroll és fogyókúra helyett érdemesebb az aggódást, szorongást kiváltó problémákkal foglalkozni. 

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?

Kati vagyok, túlevő és nem fontosember

Kati vagyok, túlevő – a nő nem létezik

Kati vagyok, túlevő – soha többé “kis Kati”