Súlyos kérdések – anyukáknak – Születésünnep 2018 Kecskemét

Végre megszületett a gyermekem, most már olvadni fognak le rólam a terhesség alatt felszedett kilók…. vagy mégsem? 

Miért hízunk szoptatás alatt? Miért nem működnek a fogyókúrák a kisgyermekes időszakban? Másoknak olyan simán sikerül, nekem miért nem?????

Ilyen és hasonló témákról szoktunk beszélgetni minden évben a Születésünnep keretein belül. Idén ez a beszélgetés május 10. csütörtökön 10 órától az Ananda jóga stúdióban lesz. Várlak benneteket szeretettel! (Részletes leírást itt találsz :https://www.facebook.com/events/628066184195538/)

Tapasztalatom szerint a friss anyukák jó részének hiedelmei között szerepel, hogy a szoptatás fogyaszt, és reménykedik, hogy súlynak jót fog tenni a kisbabás időszak.  Pedig a szoptatásos időszak sokszor nem fogyaszt, hanem hizlal, erről bővebben itt  olvashatsz. 

Mert, bár a gyermek és a róla való gondoskodás az első, azért sok nőt megvisel, hogy nem olyan az alakja, amilyennek szeretné. Most mondhatnám, hogy mint amilyen a szülés előtt volt, de lehet akkor sem tetszett neki.

Borzasztóan káros hatással van a kisgyermekes nők énképére a médiában látott „anyuka celebek”, akik alakja mindig tökéletes, és nem látszanak rajta a hétköznapi anyukákra oly jellemző fáradtság nyomai.
Fontos megérteni, hogy ezek a képek pillanatképek, amikben a celeb anyun túl a sminkes, a fodrász, a fotós és a photoshop mágus komoly munkája is benne van.
Nincs alapja és főleg nincs értelme ilyen képekhez hasonlítania önmagát.

De akkor kihez hasonlítson?
Ki lehet példakép? Úgy csinálja, mint a saját anyukája, vagy az anyósa tette sok évvel ezelőtt. Vagy a szakkönyvek nevelési és életvezetési tanácsait fogadja meg? De melyikét?

Kié lehet a hiteles tanács, a sok ellentmondásos vélemény közül?

A külső csak egy vékony szelet a anyukákat érintő összetett kérdéskörben, amiben a gyereknevelés sokkal súlyosabb kérdéseket vet fel.

Pont ezért, a válaszkész nevelésről két alkalommal, május 11. pénteken 10 órától a Malom áruház Libri meseboltjában és május 15.  kedden 10 órától Hetényben a könyvtárban beszélgetünk. (Részletes leírások: Libri mesebolt: https://www.facebook.com/events/1896864077054437/,  Hetény: https://www.facebook.com/events/105167040353254/

Különleges beszélgetések ezek, melyben társam Laczi Ildikó zeneterapeuta, 5 gyermekes édesanya. Egy rövid közös beszélgetés után Ildi zenés foglalkozást tart a kicsiknek és anyukájuknak.
Eközben én félrevonulok egy csendesebb sarokban és az anyukáknak lehetőségük van négyszemközt kérdezni az őket érintő pszichológiai, gyermeknevelési kérdésekről.

Nincs két egyforma helyzet, ami a egyik családban működik, a másikban egyáltalán nem biztos, hogy beválik. A legjobb, ha az anyuka saját magára képes hallgatni, a saját önbizalmát kell megerősítenie, küldetésemnek érzem, hogy ebben segítsek.

Nagy szeretettel várok mindenkit a Születésünnep programjain!

A részvétel természetesen ingyenes és gyermekbarát! Bejelentkezni nem szükséges, de megköszönöm, ha jelzed a hello@leskovicsandrea.com -on, vagy az adott rendezvény Facebook eseményénél.

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?