Kati vagyok, túlevő – a nő nem létezik



Vettem egy bikinit!

Fel is vettem, strandra is kimentem benne. Itt Magyarországon, a városomban, a közeli fürdőben és ismerősökkel is találkoztam.

És még mindig élek!

Egy hónapja azt mondtam Andinak, hogy ebbe a szituba, ilyen alakkal egészen biztosan belehalnék.

Nem, egy nő nem mutatkozhat túlsúlyosan, lógó hassal bikiniben, még a saját kertjében sem, nemhogy nyilvánosan.

Most, hogy visszatekintek arra a konzultációnkra, ahol megfogalmaztam ezeket a gondolatokat, nem is értem, hogy lehettem ennyire korlátolt.
Az eddigi életemet úgy éltem le, hogy nem tűnt fel nekem, milyen erősen börtönben tartom a hiedelmeimmel magam:

…Hogyan kell kinézni egy nőnek.
Hogy kell viselkedni egy anyának.
Milyen egy rendes gyerek.
Miket tesz egy igazán jó feleség.
Hogy kell egészségesen élni.
Hogy kell lefogyni.
Mennyi idő alatt, milyen súlyvesztést kell elérni…

Nagyon konkrét elképzeléseim voltak, csak épp soha nem fogalmaztam meg őket önmagamnak. De attól, hogy nem vettem tudomást róluk még mélyen és hatékonyan dolgoztak bennem.

Nyomultam az egyrészes fürdőruhámban, terelgettem a gyerekeimet és figyeltem, hogy nehogy megzavarják mások nyugalmát. Stresszeltem, ha nem feleltem meg a “milyennek kell lennem” képnek a fejembe.

De annak a képnek lehetetlenség megfelelni. Csak épp

mivel nem tudtam róla, így nem is tűnt fel, hogy elérhetetlen álmokat hajszolok értelmetlenül.

Az én fejemben a nő csinos, kedves, mosolygós, ápolt. Legalább 2, de inkább 3 gyereket nevel. Tökéletes családanya, a gyermekei tisztelettudóak, jó tanulók, sportolnak és sok barátjuk van.
A férje kedves, nagy baráti körrel, mégis sok időt tölt a családjával.
A nő minimum diplomás, olvasott, tájékozódott a politikában, a gazdaságban, és a tudományokban is. Természetesen van munkája, amit imád és tökéletesen teljesít benne.
Az egész családnak egészséges ételeket főz, amit mindenki szívesen fogyaszt. Hetente legalább 5x futni jár, leginkább reggel és emellett még erősítő edzéseket is végez.
A nőnek kiterjedt baráti köre van, akik szeretik és elismerik, akikkel sok színes programon vesznek részt, és mély beszélgetéseket is folytatnak.
A nőnek kiváló az ízlése, ami látszik a tökéletesen berendezett otthonán és stílusos, de nem hivalkodó öltözékén. Természetesen mindig ápolt, a frizurája, a körmei, a fogsora és a testzsírszázaléka is hibátlan.
A nő mindig kipihent, nem mogorva, nem kiabál, ne csapja rá senkire sem az ajtót, sem a telefont.

A nő nem létezik. Nem létezhet!

A bennem tomboló szorongás egyik legnagyobb és állandó oka az, hogy egy lehetetlen feladatot akarok túlteljesíteni. Egy olyan feladatot, amit soha senki nem bízott rám. Ami csak a tudatalattimban létezik és ott is meglehetősen pontatlanul. Azt hiszem nem vagyok normális.

Miután totál lesokkolódtam, bőgtem egy kört és meggyőztem magam, hogy full hülye vagyok, Andi megnyugtatott, hogy mindenkinek a fejében van egy elvárt kép önmagáról. Csak én az enyémet kicsit túltoltam.

Szerintem nagyon túltoltam. Gondolkodtam, hogy mi lehet a gyökere, van amire emlékszem. Például, hogy 14 évesen egy tóparti üdülésen láttam, hogy egy édesanya mennyire szépen beszél a gyermekeivel és ott eldöntöttem, hogy ezt így kell. A külsőmet érintő elvárások inkább a tévé és a magazinok hatásai, ebben biztos vagyok. Tuti, hogy ha sokáig kutakodnék minden másnak is megtalálnám a forrását.

De nem akarom!

Nem akarok többé ezzel a képpel foglalkozni. Soha többé nem akarok megfelelni a nem létező nőnek.

Újra felépítettük Andival az önmagamról elvárt képemet. Sokkal megnyugtatóbb és megengedőbb lett.

Megkönnyebbültem.

Azóta sokkal kevesebbet vagyok idegbeteg és feszült. És vettem egy bikinit, és kimentem benne a strandra és nem érdekelt ki lát. Sőt az se hatott meg, hogy a gyermekeim a medencébe való önfeledt ugrálás közben, néha lefröcskölnek más strandolókat.

Andi:
Minden ember fejében több kép is van önmagáról. Az egyik, amilyennek az adott pillanatban látja önmagát, egy másik, amilyennek szerinte lenni kellene. Fontos, hogy ezek a képek általában nem reálisak és nem is tudatosak
Mégis, tudat alatt folyamatosan vizsgáljuk önmagunkat és összevetjük a saját szubjektív valóságunkat a saját belső elvárásainkkal. Ha nincs vagy kicsi a különbség, akkor “OK”-nak tekintjük önmagunkat, elégedettek vagyunk. De ha túl nagy az eltérés az szorongást, nem vagyok “OK” érzéseket okoz. 

Katinak a távolság óriási volt, megugorhatatlan. Sok idejekorán elbukott változtatási kísérletének hátterében állhat, az “én ilyen soha nem leszek, felesleges próbálkozni” gondolata.
Azzal, hogy közelebb hoztuk az elvárt énjét, Kati felszabadultabb és stresszmentesebb lett. 

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kati vagyok, túlevő és nem fontosember

Kati vagyok, túlevő – a nő nem létezik

Kati vagyok, túlevő – soha többé “kis Kati”

Kati vagyok, túlevő – hogy lettem jól

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?