#diétanélkül

Mindenből van diétás, cukormentes vagy épp zsírszegény. És lassan nincs olyan magára valamit is adó magazin, ahol ne lenne pár szuper diétás tipp, hogy hogyan hozd magad formába nyárra.

Őszintén, görcsöl a gyomrom és hányingerem van ettől az egésztől. A bikini testtől, a három hét alatt 10 kiló fogyástól, a retusált előtte-utána képektől.

Mert most megint rengetegen megpróbálják. Most tuti menni fog, nyárra muszáj lesz. Lehet nem fogyókúrának hívja, mert az már leszerepelt. Lehet észreveszi magán, hogy allergiás/érzékeny a gluténre, laktózra, szénhidrátra, cukorra, húsra, vagy magára az életre. Összedob magának egy mindenmentes szinte nullkalóriás étrendet, amitől minden lesz csak egészséges nem.

Ezeknek az étrendeknek ugyanis egyenes következménye, hogy az iszonyatos kalóriadeficit miatt, tönkre vágja a test egyensúlyát. Az éhezések és az elkerülhetetlen újabb kudarcok, pedig lelki károkat okoznak.

Aztán jön a nyár, amikor már olyan mindegy, idén sem sikerült, együnk inkább fagyit, este meg irány borozni, sörözni, koktélozni, hiszen nyár van.

Tudod mikor jön a pofon?
Ősszel. Mikor nem jön fel a tavalyi farmer. Amikor szembesül azzal, hogy nem a dinnye miatt vizes, hanem nyáron is hízott, amikor „mindenki fogyni szokott”.

Olyankor érkeznek meg hozzám.

Mi lehet a baj? Biztos anyám miatt hízok.

Nincs kizárva. De valószínűbb, hogy a diéták miatt. Olyan embert többet is ismerek, akik a rendszeres diétázások miatt több mint 30 kilót híztak az évek alatt.  Olyat nem, aki tartósan és sikeresen le tudott volna diétával fogyni.

Imádom a munkám, imádok együtt dolgozni az emberekkel, hogy rájöjjünk mik vannak a túlevések lelki hátterében. De a diétákat utálom. És azokat is, akik egy cikk, néhány kattintás, vagy épp sok sok pénz reményében tesznek tönkre emberi önbecsüléseket, veszélyeztetnek testi és lelki egészségeket.

Ezért arra kérlek, állj meg! Könyörgöm, gondolkodj! (Az is égeti a kalóriákat, komolyan. )

Először is NE DIÉTÁZZ!
Csak, ha orvos írja elő, csak ha dietetikussal (valódival, nem internetes guruval) személyre szabott egyéni étrended van.
Ha nem vagy mentes, ne egyél mentesen! Iszonyat nagy biznisz van a glutén és laktózmentességben, de ne legyél hülye!
A laktózmentes tejtermék előállítása durván állatkínzás és nem is túl higiénikus. Ha semmi szükséged nincs rá, akkor inkább hanyagold ennek az iparágnak a támogatását.

Ezennel meghirdetem a diéta nélküli programot! #diétanélkül

Ne diétázz, hogy ne hízz el!

Egyél inkább mértékkel.
Normális adagokat, értékes, minőségi tápanyagokból. Egyél rendszeresen. Olyan ételeket, amit jó szívvel adnál a gyermekednek is.
És annyit, hogy ne lakj jól. Picit maradj éhes. Fél óra alatt elmúlik és tutira nem zabálod tele magad.
Ha mégis folyton éhes vagy, vizsgáltasd ki magad, testi és lelki okok is lehetnek az állandó éhség és evésvágy mögött. De a túlevés és az érzelmi evés biztosan nem lesz megoldás, se a testi, se a lelki bajra.

Csatlakozz te is! Egyél rendszeresen, rendesen. Hívd fel barátaid figyelmét is a diéták káros hatásaira.  Facebookon és Instán használd a #diétanélkül hastaget.

Posztold ki, hogy diéta nélkül is lehet egészségesen, normálisan enni és élni.

Legyen könnyű jól enni!

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, kattint ide.

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?