Könnyedén! De hogyan?

Néha az az érzésem, hogy túl komolyan vesszük az életet. Aminek persze megvan az oka. A folyamatos stresszhelyzetek, a sok bizonytalanság, mindegy, hogy egyéni, családi vagy társadalmi szinten, egy állandó készenléti helyzetben tartja az emberek nagy részét.

„Csak ezen legyünk túl… csak legyen már hétvége/nyári szünet/szünet vége…. csak addig kell kibírni… aztán majd jobb lesz…. „

De nem lesz, mert addig, amíg készenléti szinten vagyunk, mindig jön valami új. Valami új feladat, kihívás, nehézség, probléma és a fókuszunk megint elcsúszott.

Egy bizonytalan jövőbe tekintünk és túl sok lehetséges probléma miatt aggódunk, miközben elfelejtünk élni.

Élni ugyanis csak a jelenben lehet igazán. Számos bölcs, próféta, tanító elmondta ezt már, sok száz különféle formában. Írtak róla könyveket, készítettek dalokat, filmeket, mind tisztában vagyunk ezzel az alapigazsággal. Bólogatunk is lelkesen, hogy igen, így kellene…

De sokszor valahogy mégse megy. A sok küzdelemben, problémamegoldásban, stresszhelyzetben elfelejtettük hogyan kell könnyednek lenni. Elmarad a spontaneitás, a vidámság, a játék, az elégedettség, az öröm.

Bevallom velem is megesik. Túl komolyan veszem magam, vagy az életem. Azt hiszem a sok nehézség között nem illik vidámkodni, játszani. Ettől persze még rosszabbul leszek. Régen ilyenkor is bekapcsolt a túlevés, hogy végre valami jó is történjen.

Pedig olyan sok jó is történhet, akkor is ha épp nehéz. Ettől még nem leszünk felületesek, vagy érzéketlenek. Egyszerűen csak kevésbé leszünk rosszul.
Az én kedvencem a roller. Rollerezés közben képtelen vagyok nem mosolyogni, visszatér belém egy gyermeki könnyedség, ami segít, hogy ne vegyem olyan komolyan magam.
Néha megállok gyönyörködni, szemlélődni. Egy szép virág, egy érdekes épület, a fények játéka, vagy egy állat őszinte tekintete segít, hogy megérkezzek a jelenbe.
Pár éve tudatosan keresem az életem azon oldalát, ahol a szépségek, a jó érzések, a nevetések lakoznak. Néha nagyon elbújik, de mindig meglesz és segít.