Ha érzelmi evő vagy, inkább ne tégy fogadalmakat

Érzelmi evő vagyok, mióta az eszemet tudom. Ez nem betegség, hanem egy önmegnyugtató megküzdési mechanizmus. Ha erős, intenzív érzéseket élek át, könnyen csillapítom azokat evéssel. Stresszes, mozgalmas időszakban ez jelentős súlytöbblethez is vezetne, ha nem gondoskodnék jól magamról. De, hogy jön mindez a fogadalmakhoz?

Elmesélem…

Sokszor fogadtam már meg, sokmindent az élet számtalan területéről. Volt, hogy hosszabb-rövidebb ideig sikerrel jártam, máskor még a kivitelezésig sem nagyon jutottam el. Egy közös élményem volt, minden fogalmam plusz stresszel járt.

Vajon meg tudom tartani? Most meddig fogom bírni? Mit fognak szólni, ha elbukom? Hibázhatok egyáltalán?

Ilyen és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben és egyre jobban zavart az egész fogadalmasdi.
Ha épp nem az evésről volt szó, hanem tanulásról, pénzügyekről, gyereknevelésről, akkor hamarosan megjelent a csipegetés, ami gyorsan jelentős mennyiségű túlevésbe váltott.
A vége csúfos kudarc, lelkiismeretfurdalás és alkalmatlanság érzés lett. Épp ezért az újévi fogadalmaktól rég elbúcsúztam. Az viszont nagyon érdekelt, vajon a többi érzelmi evő is hasonlókat él át, mint én egykor? És akit nem érint az érzelmi evés, másként viszonyul az elhatározásokhoz?

Készítettem egy felmérést,

amit több, mint százan töltöttek ki, izgatottan figyeltem az eredményeket. A válaszadók 70%-ra volt jellemző az érzelmi evés, vagy a túlevés, 30%-uk nem volt érintett ebben a problémában.
A kis minta ellenére is szembetűnő különbség volt, hogy akik érintettek a túlevésben, gyakrabban tesznek fogadalmakat. Amiket megtartani viszont közel sem tudnak olyan könnyen, mint az érzelmi evésben nem érintettek.
A nem túlevők közül minden harmadik ember válaszolta azt, hogy ritkán tesz fogadalmat, de azt bármeddig képes megtartani. Ezzel szemben az érzelmi evők közül mindössze egy ember adta ezt a választ.
Ami sokkal gyakoribb volt, a túlevők fele úgy nyilatkozott, hogy addig tudja megtartani fogadalmát, amíg valamilyen váratlan dolog ki nem zökkenti. A szöveges válaszokból az is kiderült, hogy ezek általában külső körülmények. Érzelmi evők közül meglepően sokan, minden ötödik válaszadó, főként azok, akik gyakran, akár több fogadalmat is tesznek, jelezte, hogy csak az elhatározásig jut el, már a kezdő lépések megtétele is problémás.

Amire még kíváncsi voltam, az a fogadalmakhoz tartozó érzelmek:

Nem meglepő módon mindkét csoport jelentős része, közel háromnegyede örül, sőt büszke, amikor sikerül tartania magát elhatározásához. Ami meglepőbb, hogy négyszer annyi érzelmi evő szorong már a kezdeti, sikeres fázisban is attól, hogy esetleg majd elbukik.
Kudarc esetén az érzelmi evők kétharmada jelentős szorongást él át,  akár bántja is magát gondolatban, míg az érzelmi evésben nem érintett válaszadók fele, nem él át komolyabb frusztrációt.

És hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Leginkább azt, hogy az érzelmi evőknek valóban komolyabb szorongást okoz a fogadalmak tétele és megtartása. A szorongás, pedig az érzelmi éhség egyik melegágya. Emiatt könnyen önbántalmazó, önsorsrontó ördögi kör alakulhat ki. Például:

Megfogadom, hogy egészségesen étkezem, lefogyok idén. Már maga az elhatározás is frusztrál. Mi van, ha megint nem sikerül? Az első kudarcok lelomboznak, csalódásomat, dühömet, szomorúságomat étkezéssel csillapítom. Ez további önbántó gondolatokhoz vezet, aminek a végén akaratgyengének, tehetetlennek érzem magam és feladom az egészet. Rossz érzések kerítenek hatalmukba, semmi kedvem önmagammal foglalkozni, inkább törődök másokkal, vagy a munkámmal.

Természetesen ez nem törvényszerű és nem is mindenkire igaz. Ebből a rövid kis, nem reprezentatív felmérésből csak annyi derült ki, hogy nagyobb az esélye egy érzelmi evőnél, hogy a nagy elhatározások rosszul sülnek el, mint egy érzelmi evésben nem érintett személynél.

És hogy mi a megoldás?

Semmiképp nem az, hogy törődj bele abba, hogy neked ez nem megy. Inkább keress egy másik utat. Amit nem az akaraterő, a másoknak, vagy önmagunknak való megfelelési vágy hajt, hanem valami egészen más. A jó gondoskodás, a kíváncsiság, a megértés, a valódi változás.
Próbáld megérteni, miért alakult ki a túlevésed, vagy épp az érzelmi evésed.

A te életedben mi van a hátterében? Figyeld meg, hogy milyen helyzetekben tör elő a leggyakrabban. Találd meg, hogy ezekben a helyzetekben, hogyan tudnád másképp, szelídebben, megértőbben kezelni a benned megjelenő érzelmeket.

Ne a tünetre, az evésre, hanem a mögötte meghúzódó testi és lelki okokra koncentrálj, ha valódi, tartós változásra vágysz.
Ahogy már olyan sokszor elmondtam, gondoskodj jól Önmagadról!