Ez nagyon brutál, felkészülés nélkül ne vágjon bele senki!

A folyamatosan jelen lévő éhségérzetem mellé ma reggelre társult egy erőtlen állapot. Nem a szokásos fáradtság, ez más, utoljára akkor éreztem, mikor Máriapócsra menet egy napig böjtöltem.

Viszont a kognitív funkcióim teljesen rendben vannak, észnél vagyok és ami még érdekesebb, a hangulatom is egész jó. Az érzelemkitörések teljesen elmaradtak, sőt mintha jobban tudnám kontrollálni magam.

Tegnap az éhség és a meleg elől a medencébe menekültem, nagyon jókat játszottam a gyerekekkel, igazán élveztem.  A délutánt az udvaron töltöttük, ahol sokkal kisebb a kísértés, mint a konyhába, a levegő is jobb és még mozogni is tudtam.

így ki lehet bírni

A program napi 30 perc testmozgást ír elő, a tervezés fázisban úgy gondoltam a futás, vagy a bringázás pont jó lesz. Este hatkor mikor a hőmérő árnyékban még mindig 35 fokot mutatott, úgy döntöttem, nem nyírom ki magam. A kertészkedés mellett döntöttem. Jelentem 30 perc gazolásba is rendesen el lehet fáradni.

A füzetet nem írtam, az udvaron nem jutott eszembe, bent nem éreztem rá energiát, de ettől folyamatosan figyelem magam. Az étkezések nem hiányoznak, a kósza falatok viszont igen. Innen-onnan elcsenni pár falat bármit, ez nagyon hiányzik. A változatos ízek hiányoznak.

Ez egy érdekes téma, ha az érzelmi éhség nézőpontjából vizsgálom, azt mondanám a változatos ingerek hiányoznak. És ha alaposabban megvizsgálom az életem, valóban elég egysíkú, ingerszegény volt mostanában. Azokon a napokon, mikor új, szokatlan dolgokat csináltam, a kajálás sem kapott akkora hangsúlyt. Ezen mindenképpen változtatnom kell és nem biztos, hogy az állandó ingerelárasztás lesz a megoldás, inkább a felfogásomon érdemesebb csiszolni.

Ezt az elméletemet mostantól próbára is teszem.

Igyekszem tudatosabban jelen lenni az életemben és észrevenni azt a sok dolgot, ami velem történik. Örülök az apróságoknak is és nem csak arra figyelek, ami nincs.

Egészen hangzatos stratégia, párszor már nekiálltam és egyre ügyesebb vagyok a kivitelezésében.
Most azt akarom megfigyelni, hogy ha újra eszerint cselekszem, változik-e a csipegetés iránti vágyam.

Holnap lesz az első nap, hogy újra ehetek, naponta egyszer, csupa egészséges dolgot, de abból is keveset, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom.

Biztatáshoz nyomj egy like-ot! Ha van ötleted, hogy lehet túlélni a kánikulást hűsítő ételek és italok nélkül, azt hozzászólásban oszd meg velünk!

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .