Bezzeg a szüleink, ők még tudták, mi a tisztelet….
Mostanában gyakran téma az érzelemkezelés. Különböző fórumokon hosszan vitáznak arról, hogy a legtöbb felnőtt nem tanult meg bánni az érzelmeivel és, hogy sajnos a gyermekeink sem jeleskednek benne.
Bezzeg a szüleink, ők még tudták mi a tisztelet….
Szeretnék eloszlatni pár félreértést:
Az érzelemkezelés nem a tiszteletről szól, nem arról, hogy tudj viselkedni. Nem idomítani, hanem megérteni kellene önmagunkat.
De nem is arról szól, hogy mindent szabad. Attól, hogy megéled az érzelmeidet, nincs jogod bántani a környezetedet (magadat ugyan van, de az sem jó ötlet, szerintem).
Nem az a fő probléma, hogy mit nem tanultunk meg gyermekként.
Sokkal komolyabb gondot okoz, hogy mit tiltottak meg nekünk. Hogy mely érzelmek kifejezéséért járt büntetés, csúfolás, megbélyegzés, ítélet.
Minden érzelem természetes, helyénvaló lelki reakció. Amit, ha tiltanak, valahol máshol tör utat magának. Ha nem lehetsz dühös, mert hisztisnek bélyegeznek, viszont sírni szabad, akkor sírni fogsz. Viszont a sírás nem ad megkönnyebbülést, mert nem autentikus reakció.
Sírsz akkor is, amikor igazságtalanság ér. Akkor, amikor fel kellene emelned a hangod és megvédened magad, csak csendben nyeled majd a könnyeidet és talán még meg is ítélnek: nyámnyila vagy. Pedig dehogy. Dühös vagy, csak nem találod az utat, hogy kifejezd.
Amit olyan sokáig tiszteletnek neveztek és erőként bálványoztak, az nem más, mint az érzelmeink elfojtása, a manipulatív játszmákba való tudattalan belépés. Hagyni, hogy a feljebbvalók átlépjék a határainkat, és elvárni, hogy ezt mi is megtehessük az „alattunk lévőkkel”. Ez a félelmen alapuló tisztelet.
Sajnos a szüleink valóban jól tudták, milyen ez. De ez nem az, amire érdemes büszkének lenni.
Van egy másfajta tisztelet is, melynek a szeretet az alapja. Ahol kifejezhetjük az érzelmeinket és a környezetünk elfogadóan reagál rá. Ahol tiszteletben tartják a határainkat és mi is ezt tesszük a többiekkel. Ahol nem a verseny, a győzelem az érték, hanem az együttműködés, a célok közös megvalósítása. Ez sokkal nagyobb erő, mint aminek tartják. De ahhoz, hogy ebben jól tudjunk működni, meg kell tanulnunk így tisztelni saját magunkat is. Felismerni, elismerni, kifejezni az érzéseinket, tisztelni a saját határainkat, jól bánni Önmagunkkal.
Bízom benne, hogy amikor pár generáció múlva azt mondják, „a szüleink tudták mi az a tisztelet,” akkor az emberek fejében a szeretet alapú tisztelet, arcukon pedig mosoly jelenik meg.
Ismerd meg legújabb programomat:
A szerzőről:
Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.
Kérdésed van?
Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!