Mindent meg kell enni, ami a tányéron van?
Ki lehet az ételt dobni?
Egy ősi hiedelem, ami nagyon sok emberben él, anyáinktól, nagyanyáinktól megkaptuk gyerekként az útmutatást, hogy mindent meg kell enni, ami a tányéron van, hogy ételt kidobni pazarlás, sőt egyenesen bűn, hiszen az étel fontos, érték. És valóban így volt ez akkor, és így van most is, az étel érték. Egy dolog változott, hogy sokkal könnyebben és sokkal több étel hozzáférhető most, mint bármikor az emberiség történelme folyamán.
Érdekelt, hogy mit gondolnak az emberek az étel kidobásáról, ezért készítettem egy kérdőívet, ahol közel százan válaszoltak az evéssel és az evés pszichológiájával kapcsolatos kérdéseimre.
Az étel kidobását két kérdésben vizsgáltam, az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy mi történik abban az esetben, ha marad pár falat a tányérján miután jól lakott. A másikban arra kérdeztem rá, hogy ha gyermeke hagy meg pár falatot azzal mi történik. A válaszok több, mint érdekesek voltak. A saját maradékot a válaszadók csupán 5 %-a dobta ki, míg a gyermekét több mint 30%-uk.
Ez azt jelentheti, hogy a szüleink intelmei még bennünk élnek, rossz érzést okoz kidobni az ételt, de ahogy a konzultációs beszélgetéseimben is kiderül, már nem jelenik meg annyira nyíltan ez a tiltás, inkább csak egy tudattalan késztetésként jelentkezik. Hatásának gyöngülése ott látszik a legjobban, hogy a gyermekeknek már nem adjuk át ezt a tiltást, a válaszadók csupán 3%-a várta el a gyermekétől, hogy akkor is egye meg a maradékot, ha már jól lakott. (Ezzel szemben 30%-uk megette a gyereke meghagyott ételét!)
Ez egyszerre jó és rossz hír. A jó hír az, hogy ha nem történik változás a világ élelmezési ellátottságában, akkor egy-két generáció alatt adaptálódunk az elegendő mennyiségű élelemhez és megszűnik a belső késztetés a tartalékok felhalmozására, a túlevés ilyen formájában.
A rossz hír az, hogy mi nem egy-két generáció múlva élünk, hanem most. Amikor már nem biztos, hogy a fülünkbe cseng a szülői intelem, hogy “edd meg, mert Afrikában éheznek/hogy inkább kárba, mint pocsékba….” de belül valahol érezzük, hogy nem helyes, ha nem üres a tányér, nem helyes ha az étel a kukába kerül. Csakhogy ezt a belső érzetet megfogalmazni nem mindig egyszerű. Így inkább marad a túlevés, egy-két, vagy akár több falattal, aminek következménye, hogy elnyomjuk magunkban azt az egészséges testérzetet, ami jelzi, ha jóllaktunk. Emiatt egyre többet eszünk, és szép fokozatosan hízni kezdünk.
Ennek nem kell így lennie. Sokan maguktól is ráébrednek erre és tudatosan tesznek az ellen, hogy megszüntessék a késztetést a felesleges étel elfogyasztására. Másoknak kell egy kis idő, egy kis segítség, hogy ráébredjenek erre. Ehhez szeretnék most én is pár gondolattal, feladattal hozzájárulni:
1, Figyeld meg az étkezéseid! Hagysz maradékot? Érzed mikor laktál jól, mikor elég? Meg tudsz akkor állni? – válaszolj őszintén ezekre a kérdésekre az elmúlt egy hét étkezéseit figyelembe véve.
2, Hagyj maradékot! Ne sokat, csak pár falatot, annyit, amennyit elrakni már nincs értelme, és ha kidobod, se lesz akkora környezetkárosító hatása, hogy azonnal kihaljanak a bálnák. – Dobd ki ezt a maradékot a kukába. Figyeld az érzelmeidet, gondolataidat. Mit élsz át? Mik fogalmazódnak meg benned? Mit gondolsz, mit mondana anyukád, nagymamád, más számodra meghatározó felmenőd, ha látná mit teszel?
3, Főzz kevesebbet, szedj kevesebbet, használj kisebb tányért! Az esetek többségében a szemünk határozza meg mennyit eszünk. Használd ki ezt az illúziót, legyen tele a tányér, csak a mérete legyen kisebb. Az adagok fokozatos csökkentésével hatalmas eredményeket lehet elérni.
4, Ha kell, kérj segítséget! Ha úgy érzed, nem te uralod az étkezésed, az evés csak úgy megtörténik veled, nehezedre esik megállni, mikor tele vagy, kérj szakértő segítséget. Van amikor magától nehezebben indul be a változás, de egy jó szakember jó időben nagyot lendíthet a folyamaton. Ne szégyelld, ha nem megy egyedül, kezdj el dolgozni magadon, mert később se lesz könnyebb.
Tenni is akarsz, nem csak tudni?
Akkor töltsd le 10+1 tippem a túlevés ellen és kezd el használni, még ma!
