Amikor az elutasítás fáj: RSD és túlevés kapcsolata ADHD-ban és autizmusban

RSD: Az elutasítás csontig hatoló fájdalma

Az RSD, vagyis Rejection Sensitive Dysphoria, magyarul visszautasításérzékenység, olyan érzelmi-idegrendszeri állapot, amelyben a visszautasítás, kritika vagy kudarc élménye szokatlanul erős belső reakciót vált ki. Ez a reakció sokszor nem arányos a helyzettel, és gyakran nem tudatos gondolatok szintjén indul, hanem hirtelen, testi érzetként jelenik meg, szégyen, összeesés, belső fájdalom, feszültség, szorítás, düh vagy bénultság formájában.

Az RSD nem hivatalos diagnózis, mégis nagyon gyakran megfigyelhető ADHD-val élőknél, és autizmusban érintetteknél is. A közös pont az idegrendszeri érzékenység és az érzelemszabályozás sajátos működése. Ilyenkor egy félmondat, egy elmaradt válasz, egy arckifejezés, egy kudarcélmény is úgy csapódhat le, mint egy totális visszautasítás, ami az egész személy értéktelenségét igazolja vissza.

Fontos kiemelni, hogy az RSD nem túlérzékenység, nem jellemhiba, és nem akarati gyengeség. Ez egy olyan állapot, amelyben az idegrendszer túlérzékeny és indokolatlanul hamar veszélyjelzést ad le, félreérthető, másoknak ártalmatlannak tűnő szituációk esetén is. Az érzelmi reakciók intenzitása meghaladja azt, amit a helyzet objektíven indokolna. Akik ebben érintettek, gyakran pontosan tudják, hogy „túlreagálnak”, mégsem tudják megállítani a folyamatot.

Kiborulás után megjelenhet a túlevés

RSD-s állapot után gyakran jelenik meg túlevés, érzelmi evés vagy kontrollvesztett evés. Ez kívülről sokszor érthetetlennek tűnik, belülről viszont logikus következménye annak, ami az idegrendszerben történik.

A kiborulás pillanatában az idegrendszer túlterhelődik. Ebben az állapotban a belső feszültség magas, az érzelmi fájdalom elárasztó, szinte kibírhatatlan, a gondolkodás beszűkül. Ilyenkor az evés gyorsan elérhető, kiszámítható szabályozó eszközzé válik. Az ízek, az állag, a teltség, a rágás ritmusa mind olyan szenzoros ingerek, amelyek képesek ideiglenesen csökkenteni az idegrendszeri aktivációt. A túlevés habzsoló, viharos, falás jellegű, célja a belső nyugtatás.

ADHD-ban ez gyakran impulzívabb formában jelenik meg. A feszültség és az evés közötti átmenet gyors, a dopaminhiány és az érzelemszabályozási nehézség miatt a szervezet azonnali enyhülést keres. Autizmusban gyakran hosszabb ideig gyűlik a belső terhelés, több az elfojtás, a „tartom magam” állapot, majd egy ponton túl az idegrendszer kibillen, és az evés robbanásszerűen jelenik meg.

Mindkét esetben az evés érzelemcsillapító funkciót tölt be. Segít túlélni egy nehéz állapotot, még akkor is, ha később szégyen, bűntudat vagy önvád követi.

Ami ilyenkor rendszerint nem működik

RSD-vel és túlevéssel összefüggésben a leggyakoribb reflex a kontroll fokozása. Szigorúbb diéta, több szabály, kevesebb „engedmény”, erősebb önfegyelem. Ez rövid távon adhat egy illúziót a biztonságról, hosszabb távon viszont fokozza az idegrendszeri terhelést.

A kontroll növelése növeli a hibázás tétjét. A hibázás növeli a szégyent. A szégyen fokozza az RSD-érzékenységet. Így alakul ki egy önmagát erősítő kör, amiben egy-egy kilengés már nemcsak evési kérdés, hanem identitásszintű kudarcélmény lesz.

Az olyan tanácsok, mint „figyelj jobban”, „tartsd magad a tervhez”, „ne add fel”, ebben az állapotban nem értelmezhetők. Az idegrendszer túlterheltsége miatt a racionális önszabályozás kapacitása beszűkül. Ilyenkor a kontroll tovább feszíti a rendszert.

Ami segíthet az RSD-vel összefüggő túlevésnél

Életmódváltás vagy diéta kezdetén különösen fontos az RSD megelőzése. Ez elsősorban nem az étkezési szabályok szintjén dől el, hanem az elvárások, a tempó és az önmagunkhoz való viszony alakításában.

Még az életmódváltás előtt érdemes az RSD-vel külön foglalkozni. Ismeretet gyűjteni, önmegfigyeléseket végezni, akár terápiás mélységben megvizsgálni az elutasításhoz való hozzáállást. Ilyen esetekben például a kognitív viselkedésterápia segíthet felismerni és rendezni az elárasztó gondolatokat és megkezdeni az érzelemszabályozást.

Az életmódváltás megkezdésekor segít, ha a változás elején alacsonyabb a tét. Ha a rendszer megengedi a kilengéseket anélkül, hogy azok összeomlást okoznának. Ha van előre gondolt „ha–akkor” forgatókönyv arra az esetre, amikor kiborulás történik. Ilyenkor az első lépés az idegrendszeri megnyugtatás, testi szinten is. Lassítás, földelés, melegség, ritmus, biztonságérzet.

Ha a túlevés már megtörtént, a legfontosabb kérdés nem az, hogyan lehet ezt jóvátenni, hanem az, hogy mi történt előtte. Milyen helyzet, milyen érzés, milyen túlterhelés vezetett ide. Az érdeklődő, együttérző figyelem sokkal többet ér, mint az önkritika.

Hasznos lehet szakemberhez fordulni, aki érti az RSD és a neurodiverz működés összefüggéseit, és nem csak viselkedési szinten próbálja kezelni az evést. Az érzelemszabályozás tanulható, a testi jelzések felismerhetők, az idegrendszerrel való együttműködés fejleszthető.

Összegzés

Az RSD nem hiba, és nem gyengeség. Egy állapot, amelyben az idegrendszer túl gyorsan és túl erősen reagál a kapcsolati és teljesítményhelyzetekre. Ha ezt felismered, lehetőséged nyílik arra, hogy megszelídítsd. Ehhez idő, figyelem és biztonság kell.

Az elfojtás sosem hoz tartós megkönnyebbülést. A megismerés, a mintázatok megértése és az együttérző hozzáállás viszont fokozatosan csökkenti az intenzitást. Az evés ebben a folyamatban üzenetet hordoz és nem ellenség. Ha meghallod, mit próbál szabályozni, már tettél egy fontos lépést az önazonosabb működés felé.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

Ismerd meg a JóLeszek Programok teljes kínálatát!