Kati a túlevő – levél anyukámnak

Szia Anya!

Mindent elkövetek, hogy ezt a levelet ne kelljen megírnom. Egyszerűen a frász kerülget tőle, még akkor is, ha tudom, hogy soha nem fogod elolvasni.
Igazából nem tudom, hogy miért félek, mert azt se tudom, hogy miről fogok írni neked.
Persze, Andival megbeszéltük, de akkor se megy….
Attól félek, hogy megharagszol rám. Pedig haragudtál már olyan sokszor rám, és soha nem történt semmi végzetes.

Én is tudok egyszerre szeretni és haragudni, biztos vagyok benne, hogy ez a nem túl bonyolult érzelmi kihívás neked is megy. Tudom, hogy megy. Vannak emlékeim róla, hogy rettentően kiborítalak, de akkor is szeretsz.

Akkor mégis mitől félek? Anya, mond miért félek attól, hogy ellentmondjak neked?
Anya, mondd, miért akarok felnőttként is görcsösen megfelelni neked?
Anya, mondd, hogyan tudsz két mondatoddal hetekre padlóra küldeni?

Most el szeretnék mondani neked valami nagyon fontosat. Csak épp azt nem tudom mit. Ülök itt megsemmisülten, már vagy 10 levelet kitörölve, küzdve a szavakkal. Érted???? Én, aki az irodalomtanárok kedvence volt, aki már gimiben is vezető szerkesztője volt a suliújságnak és a kerületi diáklapnak is. Nekem elfogytak a szavaim.

Azt szeretném elmondani, hogy van, amikor fájdalmat okozol. Hogy fáj, amikor kritizálsz, még ha segítő szándékkal is teszed. Hogy fáj, amikor nem dicsérsz meg, pedig szerintem megérdemelném. Hogy fáj, amikor azt mondod, hogy nem vagyok képes rá. Hogy fáj, hogy úgy tűnik, téged nem zavar, ha fájdalmat okozol nekem.

Kedves anya, nagyon szeretlek és ez az érzés soha egyetlen percre sem fog megszűnni bennem. De néha nagyon haragszom rád. Kamaszkoromban nagyon viharos volt a kapcsolatunk, még el is költöztem pár hétre, aztán apa elment és minden megváltozott. Azóta egyszer nem emeltem fel a hangom veled szemben. Azóta mindig melléd állok, még akkor is, ha a nővéremnek, vagy a bátyámnak lenne igaza.
A legkisebb vagyok és a legengedelmesebb lettem. Sokat nyeltem. Minden értelemben. De ez nem egészséges. Elhíztam, beteg lettem és szomorú. Nem nevetek már, ahogyan te sem nevetsz. De én nem akarok te lenni. Én nem akarom, hogy az én férjem is lelépjen egyszer, mert nem bírja tovább elviselni a búskomor fejemet.

Meg akarok változni és boldog akarok lenni, elégedett az életemmel és önmagammal. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a veled való viszonyomon is változtassak.

Ezt a levelet még nem küldöm el neked. Nem merek nyíltan konfrontálódni veled, de a viselkedésemen attól változtatni fogok. Kevesebbet megyünk majd át mostanában…fogok nemet mondani a kéréseidre és lesz, hogy szó nélkül rádrakom a telefont. Persze nem fogom bevallani, hogy direkt csináltam, azt fogom hazudni, hogy megszakadt, vagy lemerültem. Valahol el kell kezdeni. Én a távolsággal kezdek.

Ki akarom deríteni, hogy milyen ember vagyok, amikor épp nem neked akarok görcsösen megfelelni. Szeretni akarom magam és a családom is. Mosolyogni akarok és mosolyogni is fogok. Hiszem, hogy képes vagyok rá.

Anya, ez a levél nem neked szól, hanem magamnak. Arra még nem vagyok kész, hogy veled beszéljek, de arra azt hiszem, hogy igen, hogy elkezdjek kiállni magamért. Veled szemben még nem merek, ezért kerülni foglak. De a hétköznapokban egyre jobban funkcionálok. Meg kell erősödjek.

Anya, ha mérgelődni akarsz, most nem foglak meghallgatni, mindig más dolgom lesz, vagy csak lerázlak azzal, hogy valamelyik tesómat hívd fel.

Nem vagyok gyáva anya, csak most még csak így tudok bátor lenni. Kérlek higgy bennem, de ha nem teszed, én akkor is hinni fogok magamban.
Úgy érzem, haragszom rád anya. De mélyebbre menni még nem merek.

Szeretettel ölel lányod:
NemKati