Nem akaratgyengeség – hanem idegrendszeri válasz: neurodivergencia és túlevés
Az evés nem mindig éhség.
Néha dopamin, néha biztonság, néha szabadság.
Néha mindhárom egyszerre.
Neurodivergensként az evés nem mindig egyszerű feladat.
Sokkal több annál, mint hogy „mit” és „mennyit” eszünk.
Az ételhez, az étkezéshez számos – mások számára sokszor érthetetlen – szál kapcsolódhat.
Az evés lehet izgalom.
Egy új impulzus, valami, ami feldob, ami változatosságot hoz a hétköznapok egyhangúságába.
Ha a napjaid kiszámíthatatlanok, vagy épp túlságosan is egyformák, az étel lehet az egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb forrása annak, hogy valami történjen.
Ilyenkor egy szigorú étrend maga a rémálom.
Hova lesz a spontaneitás, a szabadság, ha még azt is beszabályozzák, mikor, mit ehetek?
Az evés lehet biztonság is.
A kiszámíthatóság, az állandóság az ezerféle változó inger között.
A kedvenc ételek, amik mindig ugyanolyanok – az ízük, az állaguk, a textúrájuk – nyugalmat adnak.
De közben ez megnehezíti a változatosságot, az „egészséges” étkezést.
Az evés lehet érzékszervi élmény is.
Ha valaki nem bírja a paradicsom héját, vagy a banán lisztes állagát, az nem finnyáskodás – hanem szenzoros érzékenység.
Az idegrendszere így védekezik a túl sok inger ellen.
És van, aki épp ellenkezőleg, új ízekkel, textúrákkal keresi a stimulációt, hogy egy kicsit több dopamint szerezzen, és jobban tudjon fókuszálni, működni.
Az evés lehet önszabályozás is.
Nem arról van szó, hogy valaki „nem tud ellenállni” a csokinak.
Hanem arról, hogy az agya ezzel próbálja pótolni a dopamint, csökkenteni a feszültséget, visszahozni egy kis egyensúlyt.
És az evés lehet kimerültség is.
Mert evéshez dönteni kell, tervezni, vásárolni, előkészíteni, mosogatni.
Ha valaki ADHD-s, autisztikus, vagy egyszerűen túlterhelt, ez a folyamat nap végén már egyszerűen túl sok.
A gyors, ismerős étel pedig kéznél van.
Az evés tehát nem egyszerűen biológiai kérdés.
Hanem idegrendszeri, érzékszervi, érzelmi és önszabályozási is.
A legtöbben nem lusták, nem gyengék és nem „rossz evők”.
Csak épp másképp van huzalozva az idegrendszerük.
És ha ezt megértjük, már nem az a cél, hogy „megjavítsuk” magunkat,
hanem hogy megtaláljuk, mi működik nekünk.
Pont erről szól a most induló „Figyelemzavar és túlevés – Kulcsok az önszabályozáshoz” 4 hetes online programom is.
Nem diétát ad, hanem megértést.
Nem tilt, hanem segít megtalálni, hogy hogyan működsz te.
Ha szeretnéd jobban érteni, mi áll az evésed hátterében, és szeretnél eszközöket kapni a mindennapi önszabályozáshoz,
itt találod a részleteket: [link]
Ismerd meg legújabb programomat:
A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.
Kérdésed van?
Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!




Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!