Fogadd el magad – Interjú Szkiba Zsuzska íróval és önbizalomtrénerrel

Szkiba Zsuzska egy jelenség. Magabiztos, vidám, sugárzik róla az életöröm és az elfogadás. Mindezidáig csak messziről figyeltem, hogy segít visszaszerezni az elveszett önbizalmat. De most olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy interjút készíthettem vele. Egy egyszerű kérdésnek indult és egy csodálatos beszélgetés lett belőle. Szkiba Zsuzskával készült interjúmat fogadjátok szeretettel:

Görgényi Gábor fotója

LOA: A beszélgetésünk apropója a JóLeszek életmódváltó csoport egy igen érdekes konfliktusa. A csoportból két lány részt vett egy rendezvényen, ahol te is előadtál. Teljesen mást szűrtek le abból, amit mondtál. Kisebb vita kerekedett, ezért úgy gondoltam, inkább megkérlek Téged, hogy oszd meg velünk önmagunk és a külsőnk elfogadásáról alkotott véleményedet.

SZ.Zs:  Szerintem a legfontosabb az lehet a témához velem kapcsolatban, az hogy én nem mondom azt, hogy ne fogyj le, én nem mondom azt, hogy ne változtass.

„Én azt mondom, hogy alapvetően a jelen állapotot meg kell próbálni elfogadni, mert szeretetből lehet változtatni.”

Tehát az ember ha sanyargatja magát, és gyűlöli önmagát, az semmi jóra nem vezet, én pl. abszolút nem hiszek a diétában.

Amikor én elkezdtem blogot írni 7 évvel ezelőtt, eleinte külsőségekből indultam, ami aztán elég gyorsan átnyargalt belső dolgokra. Maga megközelítés nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű. És éppen ezért, nem vagyok rest elmagyarázni sokadszorra. Hiszen aki, aki csak belecsöppen az életembe, mert lát egy posztot, cikket tőlem, az nem ismerheti még mélységeiben, hogy mit akarok átadni az embereknek. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy kérdeztél mielőtt véleményt alkottál volna, úgyhogy én nagyon örülök ennek a beszélgetésnek.

Na igen, a ne diétázz elv ismerős,  a JóLeszek Életmódváltó programban onnan indulunk, hogy tilos a fogyókúra.

Ez abszolút kampányszerű őrület, hogy ész nélkül az ember egy hét alatt le akarja fogyni, amit 20 éven alatt szedett fel.
Nálam ez is nagyon sarkalatos pont, hogy tisztelem magam annyira, hogy nem pakolom tele a testem szeméttel. Tisztelem magam annyira, hogy sportolok.
Én mindig azt mondom, meg kell találni azt a formát, ami jó Neked.  Mert nem működik az sem, hogy megveszem a kondi bérletet és utána nem fogok elmenni csak kb. kétszer, mert utálom.

Át szeretném adni azt a tudatosságot, ami bennem van és kifejlődött az évek során. Én nem tökéletesnek akarom látni magam és nem is akarok senkit tökéletesnek láttatni. Hanem

támogatom abban, hogy önmaga legjobb verziójaként igenis tegyen azért, hogy jól érezze magát.

Van akinek az kell ehhez, hogy három órás fürdőt vegyen, másnak az, hogy a 44-es helyett 42-es ruha feljöjjön. Azt gondolom, hogy tegyél meg mindent, amire szükséged van, azért, hogy boldog legyél. Hiszen mindenki úgy boldog, ahogy szeretne. Egyeseknek ez a konditeremben valósul meg, másoknak máshol, hát akkor hajrá. Mindenki másként működik.

Zsuzska is jól érzi magát – Giovanni Roatti fotója

Neked voltak a saját elfogadásoddal problémáid?

Persze, persze, hát hogyne.
Én alapvetően nagyon vékonyka voltam szőke, kék szemű, fehér bőrű kislány, aki az oviban minden betegséget először kap el, az anyukám orvosról orvosra hordott ekkoriban. Vérszegény és válogatós voltam, az ételhez egyébként nekem mindig is érdekes viszonyom volt.
Aztán sikerült leküzdeni ezeket a dolgokat és megbarátkozni azzal, hogy mondjuk akár a spenót is lehet jó. Voltak olyan minták, amiket le kellett küzdenem.
Ugyanakkor sportoltam, versenyszerűen úsztam és kosárlabdáztam. Van rajtam egy elég masszív mély izom. Aztán jött az egyetem és a rendszertelen élét, bulik és akkor bizony elkezdtek feljönni a kilók. Nekem ezt pszichésen nagyon nehéz volt megszokni.

Fejben az vékony, törékeny kislányka voltam, akiért az anyukája aggódik, meg a széltől óvja.

Ehhez képest egy masszív csaj, nézett szembe a tükörből, ezt azért nehéz volt a helyén kezelni, volt azért emiatt ámokfutásom huszonévesen.

A könyvemben ezzel a témával kapcsolatban saját tapasztalatokat, sztorikat is leírtam. Például amikor az önbecsülésemet máshogyan akartam fókuszba helyezni, mondjuk egy jól kivágott felsővel, vagy a szép lábaimmal, máshova tettem a hangsúlyt és így akartam érvényesülni. Voltak itt ilyen megzakkanások, és ebből kijönni, egy tízéves munka.

Tíz évvel ezelőtt volt, amikor elkezdtem tudatosan, önmagam megismerése, önismeretet, pszichológiát tanulni. Én nem vagyok pszichológus, pedagógus vagyok, azt is tanultam. Minden ilyesmi mindig is vonzott és nagyon sok kérdés volt bennem, hogy mit miért is teszek.
Aztán egy idő után rájöttem, hogy talán másoknak is el tudom mondani, amit én megtanultam vagy megtapasztaltam. Azt gondolom nagyon sok mindent megtanultam és átestem kemény dolgokon.  Például, hogy milyen érzés az, amikor az embernek a főnöke azt mondja, hogy le kéne fogyni, meg azért hogy nézel ki. Vagy mondjuk, amikor hát igen nem tetszek annak a fiúnak, mert mondjuk, ő a vékony lányokat szereti. Ezek a stádiumok is meg voltak és még sok minden más is.

Aztán mostanában, az elmúlt években már másképp gondolom, mégpedig úgy, hogy önmagunk megszeretése és elfogadása az út. Itt nincs olyan, hogy minden szuper, hanem folyamatosan dolgozni kell. Ez pont olyan, mint a testünkön, a lelkünkön is folyamatosan dolgoznunk kell.

Azt mondod, hogy fontos tudatosan étkezni, és tudatosan élni, jó minőségű ételt enni és sportolni. De mi történik, ha lefogysz?

Mi történik, ha lefogyok? Mármint hogy Szkiba Zsuzskával mi lenne, vagy a hitelességemmel?
Egyébként semmi nem történne, ha lefogynék, ingadozni szoktam néha. Volt olyan hogy kevesebb volt rajtam, mint most. Volt olyan, hogy több. Ezt az emberek néha meg is jegyzik. Nagyon érdekes mert, vicces kicsit hogy pont ez a téma, ugye amit én viszek, a plus size. És volt, aki odajött, hát hogy én nem is vagyok plus size.

Nyilván akkor itt elmagyarázom, hogy plus size egyáltalán mit jelent, vagy az hogy mit jelent, az hogy előnyösen pózolni. Előnyös alatt nem azt értem, hogy nekem el kell takarni bármit is, de nyilván az ember az előnyös oldalát szereti kihangsúlyozni. Tehát ezzel csak megint nincsen semmi gond.

Volt egy vírus videóm egyébként két évvel ezelőtt a Bocskor Gábor féle kirohanás. Közel húszezren osztották meg, két millió embert elért – arról beszéltem, smink nélkül, felébredés után nagyon kómásan és egyszerűen – hogy

valakit nem a tulajdonságai ellenére, hanem azzal együtt kell elfogadni és szeretni. Azt gondolom, hogy ez önmagunkra a leginkább igaz.

Visszatérve arra, hogy ha lefogynék, egyébként szerintem semmi nem lenne. Kizártnak tartom azt, hogy én nagyon vékony legyek. Én erős szeretnék lenni egyébként, még erősebb, hogy ha lehet.
Amikor még kint Olaszországban elkezdtem a mozgást, akkor azt éreztem, hogy nehogy már gond legyen felmenni a harmadikra, de ennél többet is szeretnék.
Önmagamat szoktam folyamatosan trenírozni – és erre biztatok másokat is – hogy ne a kockás hasú edzőhöz hasonlítsam magam, mert igazából nincsen relevanciája az életemben. Hanem mondjuk, hogy most épp kevésbé vagy jobban szuszogok, mint egy hónappal ezelőtt, ha lépcsőznöm kell.

Fogadd el magad című könyvének bemutatóján Szily Nórával

Azt mondtad vékony lány voltál sokáig fejben, most hogy állsz, most milyen vagy a fejedben?

Most a nőies, az a szó, amivel egyébként jellemezném magam. És egy kicsit le vagyok most lassulva, nagyon érdekes hogy pont most beszélgetünk, most fogalmazódott meg bennem újra, hogy szeretnék megint mozogni.
Valószínű, azért is történt mindez, mert amióta hazaköltöztem, a négy fal között itthonról dolgozom, és ugye ez kellőképpen bekorlátozza, hogy mennyit mozgok. Jólesne egy kicsit mozogni. Mindenfélét szeretek kipróbálni, pl. a TRX, az, amit nagyon megkedveltem és nagyszerű kihívás volt ez önmagam előtt, hogy meg tudom e csinálni. Vagy akár a különféle táncformák is, nagyon vonz az indiai kultúra és pl. az ő táncuk is nagyon kifejező. És azért ahhoz is kell erőnlét, hogy az ember úgy oda tudja tenni magát. Ezek pl. motiválnak engem, hogy vannak terveim, amikhez egy kicsit azért gatyába kell rázni a jelenlegi állapotomat.

Érzelmi evés, túlevés szokott e jellemző lenni rád? Van e tapasztalatod a témában?

Nem mondanám azt, hogy nálam érzelmi evés van, tehát itt gondolom, arra gondolsz, ha nagyon jó vagy nagyon rossz dolog történik velem, akkor az étel jön be első megoldásként.
Igazából ez így nem igaz rám. Édességgel nem jutalmazom magam, nem vagyok édesszájú. Nálam szerintem inkább a szénhidrát mennyiség az, ami kritikus.
Az édességgel, a cukorral, vagy a cukros üdítőkkel nincs bajom, a húst is bármikor elhagynám. Viszont azt hogy egy jó kis krumplit, meg rizst megegyek, azt sokkal nehezebb megállnom.
Ó hát én nagyon vidéki lány vagyok egyébként ebből a szempontból, vidéki ételeken nőttem fel. Úgyhogy nekem egy rakottkrumpli az mindig kenterbe vág bármilyen nagyon flancos ötcsillagos éttermi kis mütyürt. Szóval valószínűleg erre kellene odafigyelni.

És a mennyiségre. Egyébként nagyon érdekes, épp ma mondtam ki azt hangosan, hogy mértéktelen vagyok. Ami egy kicsit ironikus, mert egyébként én egy borzasztóan tudatos nőnek gondolom magam, aki nagyon tudatosan éli az életét és szinte már túlzásba viszek minden elemzést. Szükségem van rá, hogy mindent értsek és tudjam, hogy mi történik, hogy miért cselekszem úgy ahogy. Vagy elszámolok tízig is, ha szükséges. És  most eljutottunk arra pontra, hogy és étkezésben is szeretnék egy kicsit tudatosabb lenni.

Azt nagyon szeretném elérni hogy az emberek fejében az étel az ne úgy szerepeljen mint bűnözés.

Az étellel külön nem szoktam foglalkozni, viszont a tudatosság révén a szavakkal nagyon sokat. Nagyon alaposan meggondolom azt, hogy mit mondok, vagy mit írok ki. Vagy akár önmagamba mit gondolok ki. Próbálom lenevelni az embereket, arról, hogy bűnként gondoljanak az evésre… hogy lenne a somlói galuska bűn…

… Igen mindig szoktam mondani, hogy nem láttam még mákos gubát harisnyával a fején bankot rabolni…

 Tényleg, annyira borzasztó hogy ilyen ördögtől valónak és sátáninak tartanak bizonyos ételeket. Ezt nem tartom helyén való hozzáállásnak. Szerintem ez ugyan úgy működik, mint a mozgás vagy az önmagad elfogadása és az önmagad szeretése. Mégpedig egy szeretetteli megközelítéssel. Tehát nem lemondások vannak, és nem áldozatok.

Már az is borzasztó, mikor ezt hallom, hogy lemondani és áldozat. Meggyőződésem bár hozzáteszem, hogy nem vagyok dietetikus szakember – abszolút tisztelem embereket és a szakmájukat és nem szeretnék olyat mondani, amihez nem értek – de én józan paraszt ésszel azt gondolom, hogy  minden egyes ételcsoportra szüksége van a szervezetnek.
És nyilván a mérték az amin sok múlhat, ha azzal játszik az ember. Én nem hiszek abban, hogy semmi szénhidrát. Lehet, hogy csak a lelkemet nyugtatom ezzel, de alapvetően nem hiszek.

Görgényi Gábor fotója

De nem is szabad szénhidrátmentesen étkezni, hisz a szénhidrátra szükség van. Nálam a legnagyobb sikereket azok, érték el életmódváltásban és a súlyvesztésben is, akik megtalálták, hogy a mennyi a saját belső mértékük.

Nahát egy ilyen hozzáállást vagy megközelítést én sokkal inkább ildomosnak találok mint egy sátáni a cukor és a szénhidrát ellenes hozzáállást. Tudjuk ott is, hogy egy üzleti modellről van szó. Egyébként tíz éve marketinggel foglalkozom, látom meg értem, hogy miről szól, de csak nép hülyítés az egész.

Ha cukorra nem is feltétlen, de szénhidrátra mindenképp szükség van. Volt olyan eset a csoportunkban, aki éjszaki túlevésekkel küzdött. Kerestük a lelki okokat, amikor kiderült mennyire kevés szénhidrátot eszik. Aztán kipróbálta, hogy változtat a szénhidrát bevitelén és azóta nincs gondja az éjszakai evészettel. Azt a sok tévhitet is épp elég leküzdeni, ami már most az emberek fejében van.

Nagyon izgalmasan hangzik az, amit csinálsz, meg csináltok ebben a csoportban. Szerintem ez abszolút hiánypótló. Keresem az olyan edzőket is meg étellel kapcsolatos szakembereket is, akikkel egyezik az erkölcsi hozzáállásunk, és nem ez a fasiszta módszerrel dolgoznak.

Én nem hiszek sem a megfélemlítésben, sem a gyűlöletben, sem az uszításban, az alázásban pláne nem. A hajam égnek áll ezektől és látom, hogy

ott vannak azok az értékes emberek, akiknek az önbecsülése a béka feneke alatt van és elhiszik, hogy őket meg kell alázni, hogy neki azt kell mondani hogy undorító dagadék vagy.
Erre semmi szükség nem lenne, borzasztó, és annyira sajnálom.

De ugye azt szokták mondani nem lehet mindenkit megmenteni. Remélem, majd megérik a változásra és megtanulja szeretni és becsülni önmagát.

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, mennyire fontos önmagunk szeretete és elfogadása. Ez nem függhet attól, hogy hogyan nézel ki, vagy hogy milyenek az étkezési szokásaid.

Igazán érdekes beszélgetés volt, hasznos gondolatokkal. Záró mondatként álljon itt a kedvenc mondatom az interjúból:

„valakit nem a tulajdonságai ellenére, hanem azzal együtt kell elfogadni és szeretni. Azt gondolom, hogy ez önmagunkra a leginkább igaz.”

Szkiba Zsuzska – Beauty with plus a Facebookon: Ide kattints

A Jóleszek Életmódváltó csoportot itt találod: Csak kattint ide

Nézd meg mi mindent kaphatsz a JóLeszek Programtól: Ide kattints!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kérdésed van? Megosztanád a véleményedet? Írd meg hozzászólásban!