Hagyjam sírni? És mit csináljak, ha sehogy nem tudom megnyugtatni? Mi van, ha hisztizik, dacos? Szoptassam, és ha igen, meddig? Kendő vagy babakocsi? Együtt vagy külön ágyban? Mégis mit csináljak, hogy jó anya legyek és a józan eszem is megmaradjon????

Nem, nem indítok gyereknevelési blogot. De szeretnék megosztani veletek pár kérdést, amit a hozzám – evés gondjaikkal – forduló kisgyerekek anyákat foglalkoztat.
A túlevés két leggyakoribb oka a stressz és a fáradtság, ami egy anya életében szinte biztosan jelen van. Nem csoda, hogy egyre több kisbabás anyuka jelentkezik hozzám konzultációra.
Gyakorló anyaként tudom, hogy ezekre a kérdésekre sokkal összetettebb és bonyolultabb a válasz, mint a szakkönyvek megoldásai. Ahogy azt is tudom, hogy nem elég olvasni róla, nem elég, ha az internet, a könyv ezt írja. Kell a személyesség, hogy kimondja valaki, ami foglalkoztat, hogy meg lehessen kérdezni, konkrétan, az adott helyzetben mit lehet tenni.

Épp ezért veszek részt minden évben a Születésünnep rendezvénysorozaton. Találkozhatunk, feltehetitek a titeket leginkább foglalkoztató kérdéseket, akár a közös beszélgetés alatt, akár négyszemközt.
Tudom, hogy vannak olyan témák, amiket még anyatársaink előtt sem szívesen említünk, ezért Laczi Ildikó zeneterapeutával kitaláltunk valami szokatlan  lehetőséget. Egy rövidebb közös beszélgetés után, ő egy élvezetes zenés foglalkozást tart kicsiknek és nagyoknak, én addig félrevonulok és ti odajöhettek hozzám egyesével kérdezni.

A program természetesen ingyenes. Ebben az ünnepségsorozatban még most kedden, május 16-án 10 órakor találkozhatunk, Kecskeméten a Malom üzletház Libri könyvesboltjában.

Várlak benneteket szeretettel!

A születésünnep részletes programjait itt találjátok meg:

http://www.szuletesunnep.hu/p/program.html

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy e-mailben a hello@leskovicsandrea.com-on,  vagy gyere el és kérdezz személyesen május 16-án kedden 10 órakor a Kecskeméten Malom üzletház Libri könyvesboltjában.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .