Megtámadott a kell démona

Van úgy, hogy egy pszichológus is szorong. Mardossa a lelkét a menekülési vágy, bármilyen kérés azonnali, zsigerből jövő, kategorikus elutasításának vágya….

Mit szépítek, ez a történet most rólam szól. Még szerencse, hogy van egy blogom, ahol írhatok róla. Van egy terapeutám is, akinek mesélhetnék, de szerintem ez számotokra is érdekes lehet.

Azt szoktam mesélni az ügyfeleimnek, hogy a túlevés megfelelő önismerettel és gyakorlással segítőtárssá szelídül. Valamivé, ami azonnal jelez, ha baj van. Általában az érzések szintje, vagyis a zavaróan kellemetlen érzések szintje előtt.  Velem is ez történt.
Elkezdtem túlenni.
Nem nagyon, nem is látványosan, de éreztem, hogy valami csúszik el. Úgy tettem, ahogy tanítom. Körbenéztem az életemet és kerestem, hogy mi nem stimmel.
Öt munkahely, három kisgyerek, szorított munkatempó, maximálisan kihasznált időbeosztás, nulla énidő és állandó késések.
Ha ezt bármelyik ügyfelem mesélte volna, finoman rávezetem, hogy ez egészen biztosan nem egészséges.
Magammal is igyekeztem kedves lenni, és nem azzal indítottam, hogy honnan veszem a bátorságot, hogy szétcsesszem a saját és a családom életét. Ez csak a harmadik gondolatom volt.

Mindenesetre tudatosítottam magamban, hogy ez így nagyon nem jó és változtatnom kell, majd változtatás nélkül folytattam mindent. A túlevések vissza-vissza tértek, már tudtam, hogy miért. Komoly hibát vétettem és akarattal akartam kordában tartani az étkezésem. Aki valaha volt evészavaros, az tudja, hogy ez mit jelent…

Ekkoriban jelentek meg a kell gondolatok nyomasztó gyakorisággal a fejemben. Időben oda kell érnem, nem késhetek. Fel kell hívnom, el kell intéznem, meg kell írnom.
Ahogy egyre több kell feladatot fogalmaztam meg saját magam számára, úgy erősödött a szorongásom. A szorongásom, ami lebénított. Úgy érzetem képtelen vagyok bármit megtenni. Egy egyszerű e-mail megírása olyan erőfeszítésekbe telt, mintha szakdolgozatnak esnék neki. Kedvenc időtöltésem, az írás, borzasztó szenvedésé változott.
Egyvalami maradt fix, a terápiás ülések. Továbbra is imádtam a munkám minden percét. De két ülés között hol vérengző sárkánnyá, hol hisztis picsává változtam, kollégáim legnagyobb döbbenetére. Kiborultam minden apróságon, ami az életem szinte minden területén nyomot kezdett hagyni.

Mindent tökéletesnek akartam, én, aki annyiszor elismételte, hogy nem létezik minden, a tökéletesség pedig továbbra is Jézus kiváltásága.
Egyre mélyebbre süllyedtem, miközben sorra betegedtek meg a gyermekeim, ezzel a nyugodt éjszakáknak is búcsút mondhattam.

Tudjátok mit, talán ennek köszönhetem, hogy megláttam mi a legnagyobb baj. Az éjszaka közepén, gyerekek ápolása mellett azon aggódtam, hogy nem küldtem ki hírlevelet, és hogy nem készítettem Facebook hirdetést a most induló 6 hetes programra. Hogy mennyi mindent meg kell csinálnom és ehelyett én itt ülök a beteg gyerek ágya mellett.

A valóság pörölyként csapott fejbe, erősen megszédültem tőle. Hogy mi van? Fontosabb pár elvárás a fejemben, mint a saját gyermekem? Természetesen nem. Itt valami rettentően félrecsúszott. Helyre kell állítanom a dolgokat.

Nem.

Nem kell. Semmit nem kell tennem. Csak azt, amit szeretnék. De azt meg nem muszáj. Szóval, helyre szeretném tenni a dolgokat. Szeretném újra jól csinálni, visszatalálni a saját egyensúlyomhoz.

Kivettem pár nap szabit. Elkezdtem olvasni egy könyvet, kalandregényt, nem szakkönyvet. Kirándulni mentünk a családdal. Pihenek.

Elővettem a naptáram és jó előre kijelöltem pihenőnapokat, amikor nem dolgozok. És nem írtam meg a hírlevelet, sem a cikket, sem a hirdetést.
Most vasárnap egy kis létszámú 6 hetes csoport indul, amit, mint mindig most is végigcsinálok én is. Talán egy cseppet még jobban beleteszem magam, mert én is megérdemlem.

Hogy mi lett a túlevéssel?
Elmúlt.
És a szorongással?
Csökken.
Néha még felpörgetem magam, hogy mi mindent kell még elintéznem, de már látom mi történik és gyorsan átformálom a gondolataimat, számomra sokkal kedvezőbbre.

Most kellene valami tanulságot ideírnom nektek, de ezt a kell-t is elengedem.

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..