A túlevés és elhízás hátterében három fő lelki okot találhatsz.  Mindhárom jelen van valamilyen formában, az hogy mikor, melyik, mennyire zavar meg, leginkább az aktuális élethelyzetedtől függ. Nálam most a harmadik kavart be a legjobban.

Az első ok a szokások.

A rossz evési szokások. Erre szokták mondani, hogy

a mi családunk genetikusan elhízott, nézd meg, szinte mindenkinek túlsúlya van…

Én meg erre szoktam azt mondani, hogy bár könnyű a genetikára kenni bármit, előbb nézzük meg, hogy milyen étkezési szokások uralkodnak a családodban. A szokásaidat ugyanis gyerekkorodból hozod, az eredeti családodra jellemzőek, ugyanúgy, mint a testmagasságod, vagy a hajszíned. Csakhogy a szokás nincs a génjeidbe kódolva.
A bőséges ételválaszték, a szem előtt lévő nasitenger, a tukmálás és sértődés, a mindent meg kell enni szabály a tudatalattidba, az ott rejtőző szokásokba van kódolva. Ami szuper hír, hiszen azt jelenti, hogy megváltoztatható. Igen, akár te is megváltoztathatod. Nem mondom, hogy egyszerűen megy, de ha megfelelően felkészülsz rá, tudod, hogy mit és miért csinálsz, akkor biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá.

Ha tudni akarod, milyen evési szokások jellemzőek rád, figyeld meg kívülállóként, ahogyan a családodban esztek.

Hogyan eszel? Nem a genetika, hanem a családi szokások a meghatározóak.

A második ok a szükségletek.

Erről még viszonylag keveset beszéltem nektek, pedig nagyon fontos téma. Nemsokára egy egész bejegyzést szentelek majd neki, mert igen fontos tanulságokkal szolgál. Röviden összefoglalva arról szól, hogyan próbáljuk evéssel kielégíteni bizonyos testi, lelki igényeinket.

A harmadik ok az érzelmi evés.

A túlevés harmadik okáról viszont már sokan sokszor, sokfélét írtak. Az a bizonyos érzelmi evés. Amikor valamilyen érzelmi tényező áll a mértéktelen ételfogyasztás mögött.

Lehet ez stressz, szeretethiány, társaság iránti vágy, unalom, magány, vagy épp elégedettség.

Lényegében bármi. Azt kell megtalálni, milyen élethelyzetben, milyen érzelem vált ki éhséget.
Én most magamnál olyat találtam, amiről nem sokat ír a szakirodalom. Az én túlevéseim mélyén a biztonság iránti vágy húzódik meg. A félelem érzése és a vágy, hogy biztonságban legyek. Ahogy az előző bejegyzésben írtam, él bennem egy elképzelés, hogy láthatónak lenni nem biztonságos.
A hivatásom, amit választottam és azon belül is a téma, ami megtalált azonban óhatatlanul láthatóvá tesz. Látszódnom kell, hogy megtaláljanak azok, akinek a segítségére lehet a tudásom.

Milyen érdekes, minél inkább látszódtam, minél többet beszéltem a túlevés lelki háttereiről, annál jobban kínoztak a falásrohamok. Tudtam, hogy amit csinálok az jó és hasznos, de bárhogy és bárkivel kerestem, nem találtam a saját vak foltomat.

Mi az, ami miatt nálam nem működik? Mik azok a helyzetek, amik kibillentenek az egyensúlyomból. A félelem, hogy bántnak és elítélnek, hogy kiközösítenek. Emiatt elfordultam a segítségtől, magamba zárkóztam, és ha nem figyeltem oda, túlettem magam.

Nagy tanulás volt, ráébredni az okra. De tudni valamit, hogy mitől van, nem jelenti azt, hogy egyik pillanatról a másikra meg is változik. Tenni kell érte és én teszek is. Van egy imaginációs gyakorlat, amit nagyon szeretek és most is bevált, ezt rendszeresen alkalmazom. Emellett figyelek, mikor és miért érzem azt, hogy félek. Ezt az érzést pedig nem nyomom el többé, odafigyelek rá, a tudatomba emelem és valódi válaszokat adok a tudatalattim aggodalmaira.

Jelenetem a dolog működik. Csináltam jó pár bátorságot igénylő dolgot a napokban, miközben szülinapi torták és családi grillezések között pihenek, de egyszer sem éreztem, hogy túlettem magam. Nem jelentett nehézséget megállnom az evésben. Gond nélkül utasítottam vissza a finom falatokat, amiket pár hónapja még egészen biztosan eltűntetek.

Nem a stressz lett kevesebb az életemben, sőt, ha lehet a helyzet fokozódik, az változott, ahogy megélem a félelmet és ahogy cselekszem. Ezáltal változott az étkezésem is. Ez pedig önbizalmat, és lendületet ad.

Ha tetszett az írásom, nyomj egy like-ot! Kérésedet, kérdésedet, hozzáfűznivalódat megoszthatod velem hozzászólásban, messengeren, vagy a hello@leskovicsandrea.com-on.

A szerzőről:

Leskovics-Ortelli Andrea vagyok tanácsadó szakpszichológus. Diplomáimat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán és az ELTE tanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzésén szereztem. Hivatásom, hogy segítsek visszaszerezni az embereknek a normális, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étkezés képességét.
Ha jobban szeretnél megismeri, olvasd el bemutatkozásom, vagy hallgasd meg a velem készült beszélgetést a Lánchíd rádió kettesben című műsorában.

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .