A számokat megint elfelejtettem, pedig igazán illene egy összegzés.  De előtte megragadom az alkalmat, hogy megnyugtassak mindenkit.  Nem lettem MLM katona, se aloe díler. Továbbra se akarok rátok tukmálni semmit.
A c9 programot kipróbáltam, bejött. De a lelki változáshoz önmagában kevésnek gondolom, ezért készítettem mellé egy saját programot. Erről ennyit. Vissza az eredeti témánkhoz.

Azt írtam, hogy fogytam, azt is, hogy lelkileg is jobban lettem. Kíváncsi vagyok, hogy a pörgés és az energia, a tabletta koffeintartalmának vagy a táplálkozásom megváltozásának volt köszönhető.

Mivel a tabletták elfogytak, hamarosan választ kapok. Ha mást nem visszatérek a kávéhoz, jó barátok voltunk idáig is. Annyira, hogy vannak olyan konzultációk, amiket az egyik kedvenc kávézómban tartok meg. Ahova megint mehetek a kedvenc szoknyámba, mert újra jó rám.

Derékból és csípőből ugyanis 2-2 cm ment le. Comb, kar nem változott. A súlyvesztés vége 6kg. Nagyon örülök. Akkor voltam utoljára ennyi, mikor elkezdtem a Jóleszek Programot, mielőtt teherbe estem a harmadik gyerekemmel. Ebben az életben nem tervezek többé terhesnek lenni, a súlyomat, alakomat szeretném megtartani.

Az ételhez való viszonyom is normalizálódott. Nem akarok mindent megenni, tudok mértéket tartani, a csipegetés lesz kérdéses. Most elutazunk egy hétre, pihenni, dolgozni. Rendszerezem a tudásom, tapasztalatom, a gyakorlatokat amiket használok. Jó lesz áttekinteni mindent.
Zsuzsi ökofüzete velem jön, figyelem és tanulom továbbra is magam, a folytatással jövök hamarosan.

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .