Nagyon el akarom kezdeni, mondjuk most, esetleg holnap, ezen a hétvégén mindenképp belefogok. Bár szombaton esküvőre vagyunk hivatalosak. Akkor legyen hétfő. De szerdán van a szülinapom….
Kell egy kezdődátum, és addig fel kell készülnöm minden szempontból. Szerdán leszek 35 éves, szép kerek szám. Megünnepelhetem azzal, hogy csütörtökön teljes életmódváltásba kezdek. Már csak azt kell kitalálnom, mit hogyan csináljak. Ehhez kell a füzet.

Képzeld van füzetem, nem is akármilyen. Egy kedves ügyfelemtől kaptam karácsonyra Mosolyka határidőnaplóját, ami pont megfelel a célomnak, amíg nem találkozom Zsuzsival.
Majd helyett most van a borítójára írva, remek motiváció. Annyira, hogy vezetem is az étkezési és érzelmi naplót.
Nem számolok be részletesen arról, hogy mit ettem, még mindig sokat, bár már lényegesen kevesebbet mint pár napja. Hihetetlen mennyi felesleges kalóriát lehet bevinni észrevétlenül.
Stressz esetén rengeteget tudok enni. Főleg, ha hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a pánik. Azt hiszem azért nem lettem pánikbeteg, mert mikor elindul az érzés elkezdek falni, és a testem rá van kényszerítve hogy emésszen, nem marad energiája holmi para riadóra.

Kedvenc kérdésem továbbra is a legnagyobb segítség:

Ezt most miért eszem meg?

Minden étkezés előtt felteszem. Sőt már a kajára pillantáskor átfut az agyamon: mégis mit akarok ezektől a falatoktól? Tudod mi az érdekes? Sokszor semmit. Csak megszokásból akarok enni, mert ilyenkor így szoktam. Ezeket a falatokat gyorsan ki is tudtam iktatni.

Olyan büszke vagyok magamra, az anyatejes napon megkóstoltam Győri Zsolt egészséges finomságait, de a kirakott Fornettis pogácsákból nem vettem, pedig a gyengém a pogácsa. Ebbe közrejátszik az is, hogy a meggyes rizspuding és a homoktövislé a szomszéd asztalon volt, a sajtos pogiért viszont át kellett volna jussak a zsúfolt termen. Tanulság: a csábító ételeket minél messzebb kell helyezni, úgy hogy feleslegesen soknak tűnő energia kelljen a megszerzéséhez.

Kedvenc kérdésem evés ellen

Ami viszont nagyobb falat, az a fáradtság és az evés kapcsolata. Erről már egy csomót írtam, beszéltem, de most mégsem tudom pontosan megfogni, hogy nálam mi van. Addig oké, hogy fáradtan többet eszek, mert

a szervezetem “ha alvásból nem megy, majd táplálékból megoldom” elven próbál a extra energiához jutni.

Mondtam már, hogy 7 éve (!!!) nem aludtam át egyetlen éjszakát sem? És hónapok óta nem volt meg egy 3 órás alvásciklusom sem? Azt hiszem jogosan vagyok fáradt. És nincs az a csoki, kávé vagy bármilyen csodaszer, ami ezen segít. Illetve egy van, a helyes megfejtést kommentben várom 🙂
Tehát fáradt vagyok, és ami feltűnt, hogy evés után, főleg ha sok szénhidrátot (most mit szépítsem fehér kenyér, zsemle) fogyasztok, olyan erős álmosság vesz erőt rajtam, hogy legszívesebben azonnal elaludnék. Ennek nyilván nem lelki okai vannak. Ezzel is kell kezdenem valamit.
Fáradtan többet eszek, rosszabbul koncentrálok, kevésbé vagyok kitartó, könnyebben elcsábulok, nehezebb tartanom a fókuszt bármin. Tehát olyan stratégiát kell alkalmaznom, ami kivédi ezeket a problémákat.

Továbbra is vezetnem kell az étkezési naplót. Kezd megfogalmazódni bennem, hogy hogyan fogom csinálni. Holnap innen folytatjuk.

Biztatáshoz nyomj egy like-ot! Ha tudod a választ, írd be kommentbe! Ha van kedved oszd meg saját tapasztalatodat velünk! 🙂

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.