Kezdjük a legelején, az első kérdéssel, amit mindenkinek felteszek:

Mit akarsz?

Fogyni, persze mindenki fogyni akar, de van itt még elég sok variáns. Életmódot váltani, megszabadulni a rossz evési szokásoktól, rájönni, mi van a háttérben, új jó szokásokat kialakítani vagy néha csak panaszkodni egy jót.

Alaposan végiggondolom tényleg mit szeretnék, mi mennyire fontos számomra. A túlevéseim jelzik, hogy megborult a lelkem egyensúlya, ennek a miértjére érdemes lenne rájönni. Az új, jó szokások kialakítása, rögzítése szintén fontos feladat. De tudod mit, most kell a megerősítés, most kell a sikerélmény és most fogyni szeretnék legjobban.

Jó ezt tudni. Jó őszintén kimondani. Most fogyni akarok, bizonyíték kell, hogy képes vagyok rá, aztán jöhet a lélekbúvárkodás is nagyüzemben. Mert arra is komoly szükség van.

De elszúrni nem akarom, nem lehet durrbelebalázs módjára belefogni akármibe, ami lefarag rólam pár kilót, mert semmi kedvem a jojóhoz, se az evészavarhoz. Ésszel kell csinálnom, ahhoz pedig gondolkodnom kell.

Pár napos önmegfigyelést rendelek el magamnak:
Ennek elengedhetetlen kelléke egy füzet és egy rakat kérdés. Mit eszem? Mikor eszem? Miért eszem? Hogy érzem magam, előtte, közben, utána? Milyen a hangulatom? Milyen emlékek jutnak eszembe? Mikre gondolok?
Csináltam már párszor, kemény dolog a szembesítés, most is az lesz.

Szeretek kibújni a feladatok elől, ezért arra gondoltam, hogy megvárom, míg Zsuzsi hazajön Kapolcsról és kérek tőle egy szép füzetet és majd abba írok mindent, mert meg kell adni a módját. Addig meg csak figyelek. Könnyen megjegyzek bármit. Persze, bármit. A múltkor 5 percig gondolkodtam a bankkártyám pinkódján, aztán készpénzzel fizettem.
Mindenesetre elkezdtem reggel figyelni magam. Fél 12re a napi kalóriaadagomat szerintem már bevittem. Pár falat az első kávém előtt, hogy azért mégse éhgyomorra, aztán pár falat keksz kávé után mert  a gyerek kért én meg adtam neki és ha már a kezembe volt, én is ettem. Kiadós reggeli, nem is merem leírni mennyi felesleges vacakkal, a zöldturmix kimarad, a második kávé persze nem. Jövet menet csipegetés, miért van elől ennyi vacak? A gondolataimra nem figyeltem. Tény, hogy pocsékul vagyok. Eddig durva. Kell egy füzet. Holnap veszek valami szépet. Vagy most előveszek valamit a fiókból.

Nem vettem elő. Eltelt az első napom, és nem vettem elő a füzetet. Talán mégse akarom annyira? Dehogynem.

Tény, hogy pocsékul vagyok

De akkor mi történt?

Ami szokott. Tervezetem, beszéltem róla, de nem cselekedtem. Ez komoly hibám és sok nehézséget okoz az életemben.

Ülök a sötét szobában, a kislányom mellett és azon gondolkodom mi a frászt csinálok. Miért nem elégszem meg azzal, amim van. Egész jól nézek ki, tök jó szakmám van, csak be kellene ülnöm a közalkalmazott székembe, magam elé venni a papírt meg a tollat, felvenni a komoly arcomat, eljárni konferenciákra, okosan hümmögni. Én meg itt szerencsétlenkedek a nyilvánosság előtt. És arra nem voltam képes, hogy elővegyek egy füzetet.

Ha egy ügyfelem mondaná ezt nekem, megdicsérném. Felhívnám a figyelmét rá, hogy mennyire ügyes. Szembe mert nézni a gondolataival. Megfogalmazta min tipródik. Ez nagyszerű. Aztán mesélnék neki arról, hogy a mi generációnk úgy nőtt fel, hogy nem dicsértek bennünket.

“Ha baj van majd szólok,addig meg minden oké.”

Kritikát azt kaptunk rendesen, arra mindig felhívták a figyelmünket, ha elszúrtunk valamit, de a megerősítés valahogy rendszeresen elmaradt. Megkérném az ügyfelem, hogy e gondolat mentén gondolja végig miket mondott az előbb.

Bakker bántom magam!

Még nem meséltem, de szó lesz még róla, hogy iskolás koromban kortárs bántalmazás (bullying) áldozata voltam. Az a pár kegyetlen év megalapozta az önbizalomhiányom, a testképem és az evészavarom is. Erre már pár éve rájöttem. A viszont csak most esett le, hogy én olyankor mikor bántottak ledermedtem, megkukultam és nem csináltam semmit. Ellenben esténként rengeteget zabáltam.
Tehát, ha csesztetem magam, hogy miért nem veszem elő a füzetet, akkor nem fogok csinálni semmit. Ha beszólok magamnak, hogy miért hagyom a gyereket tévézni, ahelyett, hogy együtt játszanánk, nem fogok csinálni semmit. Minden marad a régiben. Tehetetlen leszek, és eszek.

Már megérte elkezdeni ezt az egészet.

Ilyenkor szoktak sírni. Én is nyelem a könnyeim. De mit szoktam ilyenkor mondani? Valami olyasmit, hogy szeretni kell magad és nem bántani. Hogy ha nem tudod szeretni, akkor elég, ha csak azt mondod, hogy szerethetem magam. Csak add meg a lehetőségét neki, hogy szeresd magad. Dicsérni kell magadat. Elismerést adni a kicsi és a nagy dolgokért. Átformálni a gondolkodásodat.

De hisz ezt már megcsináltam! És mégis itt van. Oké. Elismerem, hogy ….. vagyis. Egy csődtömeg vagyok, ez se megy.
Hopp! Ez fontos gondolat. Most bántottam magam. Megdicsérem magam, hogy észrevettem, hogy bántottam magam. Ez az Andi, menni fog! Megengedem magamnak, hogy rosszul érezzem magam, ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem. Jobban vagyok. Van olyan, hogy nem veszem elő a füzetet. De akarom és tervezem és a fejembe volt és figyeltem az étkezésem. Oka van, amiért megtorpantam, és nagyon fontos dologra világított rá. Képes vagyok rá. Most megyek és előveszem a füzetem.

Holnap innen folytatjuk!

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.