Ilyen volt a Jóleszek Érzelmi evés workshop

A túlevés hátterében gyakran az érzelmi evés áll. De vajon egyetlen workshoppal lehet változtatni? Egyáltalán lehet bármit tenni az érzelmi evés ellen?

Természetesen igen. És most 12 bátor bevállalós ember be is bizonyította, hogy a fogyókúra és diétás trendek helyett sokkal fontosabb a valódi tudatos táplálkozás és az önismeret.
Szombaton délután kettő órakor birtokba vettük a the.therapy csoportszobáját. A barátságos helyszín és a résztvevők nyitottsága hamar átlendítette a kezdeti zavarodott mosolyokat önfeledt kacagásba és mély önismereti munkába.

Mindössze 4 óra volt az egész, aminek a végére elértük, hogy a rántottsajt fele a hűtőben maradjon és hogy a pihenés ne a csülökpörkölt legyen.

Persze ez csak az út eleje, az igazi munka mindenkinek csak most kezdődik. De hiszem, hogy ezek a gondolatok és emlékek elkísérik a résztvevőket a hétköznapokba is. Valódi segítséget nyújtva az érzelmileg terhelt, túlevésre késztető helyzetekben.

A délután pörgősségéről csak annyit, hogy teljesen elfelejtettünk fényképeket készíteni, helyettük álljon itt pár vélemény a workshopról:

 „Igazán nagyon sokat adott ez a pár óra! Köszönöm” – Judit

„A tegnapi vacsorakor a második harapás után megszólalt jobb oldalról a hang, és emiatt le tudtam nyugodni és nem toltam utána még egy somlóit sem! Köszi” -Zsuzsa

„Nagyon jól éreztem magam, és nagyon sok hasznos információ birtokába jutottam. Köszönöm szépen! :)” – Vivi

„Nagyon jó volt, köszönöm. Nagyon hamar elrepült az idő,lehet valaki előretekerte az órát? Nagyon jó tudni hogy vannak ” hasonszőrűek” és hogy tudjuk segíteni egymást.”- Judit

„Számomra nagyon hasznos és tanulságos volt. Nagyon tetszettek a gyakorlatok! És Bízom benne, hogy majd hasznosítani fogom és erősíteni fog a nehezebb pillanatokban. Köszönöm ! 🙂 ” – Tünde

És hogy hogyan tovább? Természetesen a következő JóLeszek workshoppal előre, aminek a témája az evési szokások lesz. Kevesebb érzelemmel, több praktikus gyakorlati tudással, rengeteg gyakorlattal és szemléletes példákkal várlak majd benneteket. Tervezett időpontja április 14 délután, tervezett helyszíne the.therapy Budapest, StollárBéla u 14/b.

Jóleszek Érzelmi evés workshopot valószínűleg ősszel tartok legközelebb, aki hamarabb szeretne fejlődni ezen a területen, annak szeretettel ajánlom Érzelmi evés minitréningemet. Vagy az egyéni konzultációs lehetőségeket.

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MIT TEHETEK TÚLEVÉS ELLEN?