Annyira izgatott vagyok! Olyan rég óta tervezem, hogy elkészítem ezeket az anyagokat Nektek. És olyan bénának éreztem magam, hogy évek óta csak tervezek, de a kivitelezésre soha nem jut időm.

A fordulópont akkor érkezett el, amikor abbahagytam önmagam bántását. Mikor egyáltalán leesett, hogy bántom magam, hogy a folyamatos számonkérés- és elvárástenger, amit magam elé állítok egyáltalán nem jó. Bánt engem, frusztrál és stresszes leszek tőle. Elfogadtam, hogy három kisgyerek mellett semmi nem megy könnyen. Elfogadtam, hogy nem tudok olyan tempóban haladni, ahogy szeretnék. Elfogadtam, hogy még nem fogok könyvet írni, de csinálhatok valami hasznosat. Elfogadtam, hogy úgy is tudok segíteni, ha nem adok oda egyszerre mindent.

Valami megváltozott. A lakás legváratlanabb pontjából kerültek elő félkész jegyzetek és vázlatok, témaötletek és kidolgozások. Átnéztem a számítógép rejtett zugait és hihetetlen kincseket találtam. Ültem egy papírkupac közepén, rendezgetni próbáltam és épp azon morfondíroztam, hogy ki KonMarizom a csudába, amikor bevillant, hogy meg tudom csinálni. A sok kis apró mozaik összeállt egy egésszé. Még csak a fejemben, mégis hatalmas lendületet adott.

Persze nem hittem el, hogy egyedül menni fog. Stresszeltem, hogy ér-e valamit. Talán ezért is jött a legjobbkor a c9. Szárnyaltam, újra rendszeresen írtam. Miközben készítettem a segédanyagot, tanultam a háttérmunkát, hogy mit, hogyan kell csinálni egy honlapon.
Aztán megerősítettetek, hogy van értelme, hogy kíváncsiak vagytok rám. Ezért nem lehetek elég hálás, köszönöm.

Amit a képen láttok, az csak egy pici részlet. Minden gomb mögött ott van tudásom legjava, tematikusan rendezve, nagyon sok munkaórával. A tapasztalataim az egyéni konzultációkról, a tudásom a könyvekből, tanfolyamokról, szakirodalomból. Saját életem tapasztalatai és a tőletek kapott visszajelzésekből leszűrt tudás.

Még nincs kész. De gyönyörűen alakul. Minden éjszaka írom és szerkesztem, és hihetetlenül büszke vagyok magamra, ahogy látom, hogy halad. Ahogy minden éjszaka egyre teljesebb lesz. Nem tudom mikorra lesz kész. Igyekszem, de nem akarom elkapkodni. Viszont nem bírtam ki, hogy ne mutassam meg nektek. Hiszen nektek köszönhetem.

Köszönöm szépen 🙂

Hozzászólásban kérdezzetek nyugodtan a részletekről!

u.i.: ezek a tréningek csak az én tudásomat tartalmazzák, semmilyen termék, fogyasztó vagy csodaszer nincs és soha nem is lesz hozzájuk kapcsolva.

Tetszett? Oszd meg!

Kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban, vagy írj a hello@leskovicsandrea.com-ra.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .